Adóreform! Vagy valami más?

A magyar gazdaság - és a főszereplők: a vállalkozások - versenyhelyzete megköveteli a javítást szolgáló intézkedéseket. A változtatás szükségességével, a versenyképesség fokozásával szinte mindenki egyetért. "Nagyszerű, akkor nem lehet akadálya a szinte kilátástalan helyzetünk jobbra fordulásának" - mondhatja erre a hazai vállalkozások többsége. A megoldás nyilvánvalóan nem ilyen egyszerű. Sőt: igen bonyolult.

A magyar gazdaság kettészakadt. Egyik részéhez a kiváló adottságokkal rendelkező, az európai uniós átlag teljesítményét elérő, sőt azt túlteljesítő, külföldi tulajdonban lévő cégek tartoznak, amelyek meghatározó szerepet játszanak a magyar gazdaság szerkezetének átalakításában, a GDP növelésében és az exportbevételek mintegy 85 százalékának teljesítésében. Hatékonyságuk és termelékenységük következménye, hogy ezen cégek foglalkoztatottainak száma nem éri el az 500 ezer főt.

A másik részét a zömében hazai mikro-, kis- és középvállalkozások jelentik, amelyek nagyon kevés saját tőkével, alacsony termelékenységgel, gyenge jövedelmezőséggel a GDP mintegy 60 százalékát állítják elő, és a munkavállalók meghatározó többségét foglalkoztatják. A félreértés elkerülése végett szükséges hangsúlyozni, hogy a két vállalkozási szférát nem lehet és nem szabad szembeállítani egymással, mint ahogyan nem lehet megkérdőjelezni a működő külföldi tőke hazai szerepvállalásának szükségességét sem. A gazdaság fejlesztésében mutatott teljesítményüket érdemként kell elismerni, és a 2007-ben megszüntetendő adótámogatásokat is figyelembe véve számukra továbbra is vonzó körülményeket és feltételeket indokolt biztosítani.

A versenyhelyzetükben, működési körülményeikben - jórészt önhibájukon kívül - rossz működési helyzetben lévő mikro-, kis- és középvállalkozások azonban joggal vethetik fel, hogy a politikai ígéretek, látszatprogramok helyett most már konkrét, kézzelfogható és versenyfeltételeket javító intézkedéseket várnak.

A hazánkban működő vállalkozások versenyhelyzetét több tényező befolyásolja, mint például az infrastruktúra, az úthálózat, a szakmai képzés, a jog- és közbiztonság, a tőzsde, az árfolyam, a nemzetközi helyzet - és a sort még folytathatnám -, de a legmarkánsabb befolyásoló eszköz az adórendszer.

A 2002. évi parlamenti választások előtt ígéretharc alakult ki a parlamentbe jutásra esélyes pártok között a munkavállalók és a közszféra dolgozói béremelésének mértékéről, de kevés konkrétum fogalmazódott meg az állami kiadások csökkentéséről. Ma ismétlődni látszik a helyzet azzal a differenciával, hogy ezúttal nem a bérek emelésében, hanem az adók csökkentésében várható versengés. Véleményem szerint helytelen adócsökkentési szándékról beszélni akkor, amikor a költségvetések rendre hiánnyal zárnak. Sokkal helytállóbb lenne az adómérték-csökkentést úgy beállítani a programba, hogy közben bővítjük és szétterítjük az adófizetők körét és terheit. E feladatok teljesítésére adóreformot előkészítő bizottság jött létre, amely folyamatosan működik, és a legnagyobb, ellenzékben lévő párt is konkrét adómódosítási javaslatokat készített.

Az alábbiakban megpróbálom érzékeltetni az adóreform-elképzelések hátterét és lehetőségeit. A gazdasági-pénzügyi szakemberek és a politika között nincs vita abban, hogy a gazdaság versenyképességének egyik legnagyobb akadályozó tényezője a bérek, jövedelmek közterheinek nagysága. Egy olyan adórendszer, amelyben jóval többet von el az állam, mint amennyi az adófizetőnél marad, nehezen találhat megértésre, egyetértésre pedig egyáltalán nem. Ezen állítás alól kivételt képeznek az úgynevezett jóléti államok, ahol a magas szintű - és zömében térítésmentes - állami szolgáltatások, juttatások ellensúlyozzák a magas adómértékeket. A személyi jövedelemadó és a tb-terhek együttes mértéke irritálóan magas. A felhasználási oldalon meg azt kell megállapítani, hogy az állami költségvetés rendre jelentős mértékben deficites, és a több sebből vérző egészségbiztosítás költségvetése évente mintegy 350 milliárd forint hiányt mutat. Amennyiben csökkentjük az adómértékeket, növekszik a költségvetési hiány, fokozódik az állam eladósodottsága, nőnek az adósságterhek. A személyi jövedelemadó- és társadalombiztosítási, költségvetési bevételeknél és adómértékeknél a gond alapvetően abból származik, hogy nagyon rossz a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási aránya. A 10 millió magyar állampolgárból 3,9 millió nyilvántartott és adót fizető munkavállaló van, ebből mintegy 810 ezer főt foglalkoztat a közszféra. Tehát arányait tekintve nagyon magas a nyugdíjban részesülők száma, és nehezen magyarázható az a tény, hogy az évente kifizetendő nyugdíjak 50 százalékát - több mint 500 milliárd forint - korkedvezményes, illetve rokkantsági alapon állapították meg. Ez a mai állapot abból is következik, hogy a gazdasági, politikai rendszerváltáskor, a gazdasági szerkezetváltással egyidejűleg közel másfél millió munkavállalóval csökkent a foglalkoztatotti létszám. A kedvezőtlen foglalkoztatási ráta - amely messze elmarad az európai uniós átlagtól - következménye, hogy a kívánatosnál jóval kevesebben fizetnek adót és járulékot, ezért a fizetőkre magasabb teher hárul. A kormányzat kedvezőnek értékeli a jelenleg 6 százalék körül mozgó munkanélküliségi rátát, de az értékelést nem egészíti ki azzal az adattal, hogy több mint 600 ezer személy "láthatatlanul" és tehervállalás nélkül végez munkát. (Ez az állítás nem tartalmazza a külföldi állampolgárságú illegális munkavállalókat.) Jellemző példa - amelyről a tömegkommunikációból értesülhettünk -, hogy a múlt évben egy kiemelt építőipari beruházási területen végzett munkaügyi ellenőrzés során 500 főnyi ellenőrzött munkás közül mindössze 8 személynek voltak rendben a munkavállalói iratai.

A közszférában foglalkoztatott 810 ezer fő - a 3,9 millió munkát végzőhöz képest - arányait tekintve elfogadhatatlanul magas. Az államigazgatás drága, továbbra is az igazgatási feladatok dominálnak, az állam szolgáltató szerepének vállalása csak árnyaltan érződik, és a munkavégzés hatékonyságáról vagy annak vizsgálatáról nincsenek információk. A minisztériumokban, államigazgatási intézményekben és az állami tulajdonnal létrehozott kht.-kban jelenleg foglalkoztatottak száma lényegesen meghaladja a rendszerváltáskori állományi létszámot. Az önkormányzatok nagy része forráshiánnyal küszködik és gazdálkodása deficites, adóbevételeiket és a költségvetési támogatások 60-70 százalékát működési kiadásaikra fordítják. A rendszerváltáshoz képest megduplázódott az önkormányzatok száma, és a több mint 3200 működő önkormányzatnak munkavégzésében sokkal hatékonyabb és szolgáltatóbb jellegű feladatokat is el kellene látnia. Érzékelhető, hogy a politika mereven ragaszkodik a jelenlegi önkormányzati rendszerhez, és a lassan vajúdó régiók kialakítását is összevonás helyett bővítéssel képzeli el. Tény, hogy számos területen az önkormányzatok jelentik szinte az egyedüli foglalkoztatási és megélhetési lehetőséget, és bázisterületei a politikai pártoknak. A működési hátterük sokkal közelebb áll a svéd-, finnországi, nagy-britanniai modellhez, ahol az önkormányzatok száma 300-400-600, mint a franciaországi gyakorlathoz, ahol a mintegy 30 000 helyhatóság hathatósan közreműködik az állampolgárok és a vállalkozók élet- és gazdálkodási feltételeinek jobbításában, fejlesztésében.

Egyszerűnek tűnhet a megoldás: államháztartási reform keretében a parlamenti kétharmados törvények megváltoztatásának segítségével olcsóbbá, egy-idejűleg hatékonyabbá tenni az államigazgatási és önkormányzati rendszert. Az állampolgárok és a vállalkozók nagy része észre sem venné, ha ezen a területen 30-40 százalékkal kevesebb foglalkoztatott lenne. A gond azonban a foglalkoztatás oldaláról jelentkezik, hiszen a magyar gazdaság nem képes ilyen létszámú munkavállaló befogadására, részükre munkahelyek biztosítására. A 2005. évi költségvetési terv a foglalkoztatást ösztönző adókedvezmények bevezetése mellett a foglalkoztatotti létszám 0,5-1 százalékos növekedésével járul (1 százalék = 39 000 munkahely). A munkaviszony megszüntetése, felmondás, végkielégítés, munkanélküli-segély, korkedvezményes nyugdíj stb. a foglalkoztatási arányt és a költségvetési helyzetet annak javítása helyett tovább rontaná.

Konkrétan az adóreformról: a vállalkozások egyaránt érdekeltek az ország, az intézményrendszer, az önkormányzatok és a vállalkozások működőképességének biztosításában. Olyan megoldásokat kell keresni, amelyekkel az adóbevételek nem, csak az adómértékek csökkennek. Ezt a feladatot csak abban az esetben lehet végrehajtani, ha lehetőséget találunk a GDP mintegy 20 százalékát kitevő feketegazdaság fehérítésére, a láthatatlan munkavállalók jelentősebb részének láthatóvá tételére, egyszeri, de érzékelhető adómérték-csökkentéssel, gazdasági amnesztia biztosításával azok múltjára, akik vállalják tevékenységük láthatóvá tételét (kivéve a gazdasági gengszterizmust), és egyidejűleg az adóelkerülők és az adócsalók fokozott ellenőrzésével, a büntetési tételek jogszabályi szigorításával.