Nem először és bizonyára nem utoljára az őket sújtó magas adókat, mindenek előtt az iparűzésit, továbbá a magyar gazdaságnak a maastrichi kritériumoktól való elmaradását rótták föl a külföldi üzletemberek Draskovics Tibornak.
A pénzügyminiszter, aki a Magyarországi Amerikai és Kanadai Kereskedelmi Kamara ebédvendége volt, az első felvetés kapcsán hangsúlyozta, hogy az adóreform kidolgozásába bevonják a magyar és az itt tevékenykedő külföldi érdekeltségű vállalatok képviselőit is.
Amúgy az általános adóbevétel egészében nem csökkenhet, csak a szerkezetét lehet és kell átalakítani. Ami a költségvetés magas és a tervezett és jócskán meghaladó hiányát illeti, Draskovics Tibor azt mondta: sokan, köztük az Európai Unió csak erre fókuszálnak, holott az egyéb makrogazdasági mutatóink kedvezőek. Ezek között említette az infláció leszorítását is, hozzátéve, hogy itt talán túlságosan is jók a mutatók, illetve a nemzeti bank előrejelzése, aminek káros mellékhatásai is lehetnek.
A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a versenyképesség növeléséhez, a Nemzeti Fejlesztési Terv megvalósításához a különböző politikai erők, a kormány és a nemzeti bank együttműködésére van szükség.
A többi között ide sorolta az önkormányzatok területén szükséges változtatásokat és sajnálattal jegyezte meg, hogy elődje, Varga Mihály, aki egy múlt heti fórumon az ilyen együttműködési készségnek adta tanújelét, tegnap a parlamentben letagadta saját korábbi szavait. (MR)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.