BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszerűsítést akarnak minden téren

Egyszerűsített közteherátalány bevezetését, az adóbevallások számának csökkentését, az adók és járulékok egy számlára történő befizetését s új adó-ellenőrzési módszerek kidolgozását is javasolja az adóreform-bizottság.

Legkésőbb három év múlva bevezetnék az egyszerűsített közteherátalányt - derül ki az adóreform-bizottság lapunk birtokába jutott javaslattervezetéből. Bizonyos foglalkoztatási csoportok esetében meghatározott foglalkoztatási idő és bérszint vállalása mellett lehetne élni ezzel a lehetőséggel.

Három éven át évi fél százalékponttal lehetne növelni a munkavállalói egészségügyi járulékot. A ma 3450 forintos, novembertől 2100 forintra csökkenő tételes egészségügyi hozzájárulás fokozatos megszüntetése mellett érvel a tervezet, de a százalékos eho fenntartását indokoltnak tartják.

Még nincs megegyezés a tőkejövedelmek terhelése terén: az előzetes javaslat szerint meg kell vizsgálni a különböző tőkejövedelmek adózása harmonizálásának lehetőségeit, és két héten belül ki kell dolgozni az alternatívákat. A vizsgálatnak ki kell terjednie a kamatadóra is. Felvetődött, hogy az egészségbiztosítási terhet kiterjesztenék a tőkejövedelmekre is. Ez elsősorban az egyéni vállalkozókat érinti, ám életbelépése erősen kétséges: az osztalék járulékoltatása Bokros Lajos volt pénzügyminiszter idején alkotmányellenesség miatt megbukott.

Az áfarendszer kapcsán a testület legfeljebb két lépésben húszszázalékos általános kulcsot vezetne be a 5 és a 25 százalékos helyett; az alsó kulcs maradna ötszázalékos. Emelnék viszont a jövedéki termékek adóját. Az egységes kulcs bevezetésével az alapvető élelmiszerek és a legtöbb közüzemi szolgáltatás drágulna, így szükséges lesz az ártámogatás növelése. Meg kell vizsgálni azt is, bizonyos tevékenységek - amelyek most a középső áfakulcs alá tartoznak, mint az idegenforgalom - versenyképességét hogyan lehet intézkedésekkel megőrizni. Az áfarendszerbeli változások bizonnyal az idén nem lépnek életbe - derül ki a dokumentumból.

Két év múlva megszűnne az iparűzési adó, aminek pótlására az önkormányzatok kötelezően kivetnének 18 százalékos személyi jövedelemadót és kétszázalékos társasági nyereségadót, valamint 2,5 százaléknyi munkaadói egészségügyi járulék is őket illetné, és az önkormányzati helyi adókat is emelhetnék, újakat vezethetnének be. 2007 elejétől a központi költségvetés 2,5 milliós éves jövedelem után vethetne ki szja-t, így lényegében maradna a jelenlegi 18 és 38 százalékos kétkulcsos rendszer, csak a sávhatár tolódna feljebb, sőt távlatilag a sávhatár a versenyszféra bruttó átlagkeresetének duplájára emelkedne.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.