BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsuló francia lakásárak

Óriásit ugrott Franciaország a leggyorsabban dráguló nyugat-európai lakóingatlanok listáján: a 2003-as ötödik helyről tavaly az élre került, fél százalékkal megelőzve az évekig utolérhetetlennek tűnt Spanyolországot és a szintén rohamtempót diktáló

Írországot - derül ki a brit ingatlan-értékbecslők (Royal Institution of Chartered Surveyors, RICS) által készített felmérésből. Érdekes, hogy az ugyancsak mediterrán Portugália is három hellyel előrébb végzett, tehát ott is meglódult az áremelkedés.

A minden ingatlanos szemében etalonnak számító brit piacon az év első felében tapasztalt túlfűtöttség csak kissé csökkent a késő nyári, majd az őszi hónapokban. A Bank of England négyszer emelte különböző mértékben a központi kamatlábat, s ez némileg fékezte a drágulást, de az végül is még így is 12 százalékos volt, amely az eleve nagyon magas bázisévet figyelembe véve továbbra is aggasztó.

Az eurózónában még ekkora lassulás sem volt, ott ugyanis az Európai Központi Bank 2003 óta nem vitte feljebb az irányadó kamatlábat. A brit piacot nem számítva Nyugat- és Dél-Európában az elmúlt évben is tovább erősödtek az árak, s ez aligha változik az idén. A drágulás motorja az, hogy egyre többen vásárolnak nyaralót vagy második lakást a mediterrán országokban, s a növekvő kereslet felhajtja az árakat - emlékeztetnek a brit szakemberek. Olasz-, Francia-, Spanyol- és Görögországban a lakásállomány 10-15 százaléka második otthon, egyre több a magas árkategóriában található.

Közép-Európáról szólva az elemzők figyelmeztetnek: ugyan a lakásárak ezekben az országokban még elmaradnak a nyugat-európaiaktól, a befektetési célú lakóingatlan-vásárlásoknál alapos előkészületek szükségesek. A használt ingatlanok többsége felújításra szorul, bizonyos országokban a jogi kényszerítő eszközök is hiányoznak a szükséges felújítások elvégzéséhez. Egyes társasházaknál például az általában rossz anyagi körülmények között élő, kisebbségben lévő bérlők vagy tulajdonosok megakadályozhatják a teljes felújítást, s ez elriaszthatja a befektetőket.

A RICS szakértői szerint bonyolítja a helyzetet, hogy éppen a közép-európai országok azok, ahol a jelzálog-hitelezés felfutóban van, s emiatt a lakáspiaci kereslet növekedése nem törik meg. Mindez felhajtja az árakat, és újabb fejlesztéseket ösztönöz. Más szakmai csoportok, mint például a 19 országot tömörítő Euroconstruct szervezet ehhez hozzáfűzte: egész Európában, különösen a nyugatiakban a felújításé lesz a fő szerep a következő két-három évben. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.