Csupán csekély mértékben gyorsult az infláció az eurózónában, februárban az első becslések szerint éves szinten 2,0 százalékos volt, szemben a januárban regisztrált 1,9-del - közölte az Eurostat. Noha a részben a múltbeli árfejleményeket extrapoláló, részben pedig az aktuális hónap ármozgásairól rendelkezésre álló információkat összesítő adat csupán közelítő becslésnek tekinthető, meglehetősen megbízható előrejelzésnek számít: az elmúlt két évben 13 hónap során jelezte teljesen pontosan a végső inflációs adatot, tíz esetben pedig mindössze 0,1 százalékpontos hibával (s csak egyszer tévedett 0,2 százalékpontnyit).
A Bloomberg által megkérdezett elemzők átlagosan 2,1 százalékos pénzromlást jósoltak februárra, így az Eurostat becslése kedvező adatnak minősíthető. A londoni 4Cast elemzője szerint ez a drágulási ütem még beleesik az Európai Központi Bank inflációs célsávjába, de ha az olajárak ismét rekordszintre emelkednek, akkor elképzelhető az áremelkedések felgyorsulása.
Szintén viszonylag kedvezőnek tűnik az eurózóna ugyancsak tegnap ismertté vált februári beszerzési menedzserindexe. Az NTC Research és a Reuters által számított mutató éppúgy 51,9 ponton maradt, mint januárban, ám ez kissé magasabb szint, mint az elemzői konszenzusban szereplő 51,7 pont.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.