BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megújult barlangfürdő

Augusztus végén fejezik be a Miskolctapolcán található termálbarlangfürdő felújítását és bővítését, melynek köszönhe-tően évi 600 ezer látogatóra számít a beruházó, a Miskolci Vízmű Rt. - közölte lapunk érdeklődésére Vojtilla László, a társaság igazgatója. A felújítás előtt százezer alatt volt a fürdővendégek száma, mely a rekonstrukció évei alatt folyamatosan nőtt és az elmúlt évben elérte a 430 ezret. A négy ütemben megvalósuló, közel kétmilliárd forintos beruházást 1998-ban kezdték, a harmadik ütemet 2002 szeptemberében fejezték be. A költségek egyharmadát pályázati pénzből, másik harmadát a társaság tőkeemeléséből, a fennmaradó részt pedig saját forrásból biztosítják. A felújítást követően a barlangfürdő értéke eléri a hatmilliárd forintot - tette hozzá Vojtilla László.

A fejlesztés generáltervezője Bodonyi Csaba Ybl- és Széchenyi-díjas miskolci építész.

A Bükk hegység lábánál található, Európában egyedülálló termálbarlangfürdő a gyógytu-rizmus egyik centruma. A fürdőtelep mintegy hathektáros, védett parkban fekszik. A gyógyhatást a hegy mélyéből fakadó, kellemes hőmérsékletű termálvíz és a páradús barlangi klíma garantálja.

A fejlesztés első ütemében új medencéket építettek, mellyel a vízfelület megduplázódott. Felújították a fogadócsarnokot és két termálmedencét. Megújult a vízesés (dögönyöző), és újabb barlangágakat tártak fel. A meglévő barlangi medencetérhez a C alakú barlangjáratban egy vadvizes összekötést létesítettek. További három medence épült a barlang egy másik helyén. Két medencét a természetes barlangtérbe építettek. A szabadtéri medencénél új kijáratot alakítottak ki. A fürdőhöz nagy napozóterületet csatoltak egy gyermekmedencével, melyben felfújt ballonos csúszda található. A főépülettől jobbra kialakítottak egy háromszintes, új, fizioterápiás szárnyat, ahol reumatológus orvosi szakrendelés, hidroterápia, masszázs, iszapkezelés, elektroterápia és szauna várja a vendégeket. Korszerűsítették a fűtést, a termálkút fölé új, korszerű vízgépészeti és hőszivattyús hőközpontot építettek.

A fejlesztés második ütemében az 1940-ben épült öltöző helyére (a kupolás előcsarnok megtartásával) új ezerszekrényes, váltókabinos öltözőt építettek zuhanyzókkal, mozgássérültek számára külön öltözőcsoporttal. Azonkívül büfét és kiszolgálóhelyiségeket (irodák, ajándékbolt, értékőrző, szolárium, szauna, pezsgőkádak) alakítottak ki.

A harmadik fejlesztési ütemben látványos építészeti feladatot jelentett a természetes sziklafal és a meglévő épület közötti tér lefedése. A főépület és a sziklafal által határolt fürdőcsarnok 2002 szeptemberében készült el. A csarnok 120 négyzetméteres víztükrével 1267 négyzetméterre növelte az öszszes vízfelületet. A tíz méter magas sziklafal előtt vízesés zubog. Építés közben problémát jelentett, hogy a meghagyott természetes kőzet egy tömbje megbillent, s azt a barlangjáratok védelme érdekében el kellett bontani.

A beruházás mostani ütemében bővítik a nyári külső napozóteret, az öltözőt, és új külső medencéket építenek. Továbbá újjáépítik a tavi fürdőt, újabb szaunahelyeket alakítanak ki, bővítik az élménymedence-csoportot hidromasszázzsal, pezsgőfürdővel, illetve gyermekmedencékkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.