Miből futja Berlinnek adócsökkentésre?
A látszat fontosabb volt, mint a tényleges eredmény - összegezték a múlt hét végi kommentárok a csütörtöki német foglalkoztatási válságcsúcs kimenete-lét. A kormányfő munkahelyteremtő programját közepes, illetve kisebb horderejű intézkedések gyűjteményének minősítette utólag az ellenzéki bajor CSU vezetője. Edmund Stoiber mindazonáltal kijelentette, hogy a tartományokban meglévő többségüket latba vetik a megfelelő törvényjavaslatok elfogadtatásáért.
A rideg valóság azonban már a hét végén átütött a politikusok jó szándékú ködösítésén. Gerhard Schröder kancellár azt követelte, hogy az ellenzék mondja meg, mivel legyen ellentételezve a foglalkoztatásélénkítés legfőbb hajtóerejének szánt nyereségadó-csökkentés (VG, 2005. március 18., 2. oldal). A CDU-CSU vezetői szerint viszont Hans Eichel pénzügyminiszternek kell kidolgoznia ki a megfelelő javaslatokat.
A vita ezen a ponton mutatott rá az - utólag egyszerinek minősített - válságcsúcs rejtett céljára: milyen mértékben lehet az ellenzéket bevonni az elmaradt (vagy látszatintézkedésekkel pótolt) reformok nyomán előállt makrogazdasági csődtömeg miatti felelősség viselésébe. Németország az idén várhatóan negyedszer is áthágja a háromszázalékos hiány/GDP plafont, miközben a halmozódó deficiteknek nincs konjunktúraélénkítő hatásuk, amint azt az immár 5,2 milliós, rekordszintű munkanélküliség is jelzi. A "rossz időkben adósságot csinálunk, jobb időkben takarékoskodunk" formula szerinti fiskális konjunktúraszabályozási elv használhatatlanná vált, mert "a jobb idők egyszerűen nem akarnak eljönni". (VG)
