BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

PPP révén nő a bérlakásszám?

Zajlanak a szakmai egyeztetések arról, hogyan lehet növelni a bérlakások számát - mondta lapunknak Borsi László. Az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnöke arra reagált, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő a hét végi lakásvásáron bejelentette: őszre várja az új bérlakásprogram kidolgozását. Az OLÉH vezetője vállalkozói alapon képzeli el a programot. Mint mondta, az államnak nincsenek forrásai e célra. Számításaik szerint 60-80 milliárd forint banki hitel áramolhat a területre. A szóba jöhető variációk közül egy lehet a bérlakás-befektetési alap létrehozása, akár PPP formában - mondta.

Borsi szerint az a cél, hogy a legszélesebb társadalmi rétegek gondjait orvosolhassák. Kollégiumban lakó diákoknak, saját lakást fenntartani nem képes időseknek, a lakbér árát ledolgozó hajléktalanoknak, a honvédség tagjainak egyaránt kínálhat átmeneti vagy végleges megoldást egy bérlakás. Azok is kiutat találhatnak, akik belebuknak a talán elhamarkodottan felvett lakáshitelek törlesztésébe. Borsi László szerint nem kis számról van szó: a kölcsönfelvevők 5-6 százaléka juthat erre a sorsra.

A kormányfő úgy vélekedett a lakásvásáron: a február 1-jén elindított Fészekrakó áttörést hoz a piacon. Megismételte azt a korábbi bejelentését, hogy az első félévi tapasztalatok alapján döntenek arról, megemelik-e az állami kezességvállalás mellett nyújtható hitel 30 éves korhatárát. (BJA)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.