Az Ariosz Kft. által az Informatikai és Hírközlési Minisztérium részére végzett kutatás rávilágított arra is, hogy az állami szerepvállalást elvárja a lakosság, elenyésző azok száma, akik szerint legjobb, ha az állam nem tesz semmit ezen a területen. Messze a legtöbben az internetelőfizetőket támogatnák, ezt követi a versenyélénkítés, majd az árszabályozás, de sokan fontosnak tartják az internetes képzés támogatását is.
Hogy az internetezők direkt támogatása hogyan valósulhat meg, megvalósulhat-e egyáltalán, az egyelőre még nem biztos, az Európai Unió politikája a közvetlen támogatásokkal kapcsolatban meglehetősen szigorú. Az IHM szerint ayonban már ma is léteznek támogatások, kedvezmények, bár ezeket csak kevesen veszik igénybe, a kutatás szerint az otthoni internetezők több mint négyötöde még a sulinetes adókedvezménnyel sem élt.
A napokon belül elkészülő és társadalmi vitára kerülő Nemzeti Szélessávú Stratégia (NSZS 2005) készítői felvetették, hogy a létező adókedvezmények és támogatási programok mellett érdemes volna megvizsgálani a szélessávú internethozzáférés átmeneti, degresszíven csökkenő mértékű direkt ártámogatásának lehetőségét, amíg a szélessávú internet bruttó havi díjai nem érik el a felmérés szerint várhatóan a kereslet nagymértékű növekedését eredményező 5-6 ezer forintos sávot. (hwsw)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.