Hamis húszezresek Dunaújvárosban
Két dunaújvárosi vegyeskereskedésben is hamis húszezer forintossal fizettek kedden délután ismeretlenek. A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy a készpénzfizetéseknél, pénzváltásoknál legyenek körültekintőbbek.
Két dunaújvárosi vegyeskereskedésből érkezett bejelentés kedden a rendőrségre, hogy hamis húszezer forintossal fizettek ismeretlenek. Az egyik bejelentés a Barátság utcában lévő boltból érkezett, míg a másik a Római körúton található üzletből.
Mind a két esetben már csak a vevő távozása után tűnt fel az eladóknak, hogy a papírpénz hamis. A Római körúti bolt eladója akkor szembesült azzal, hogy a bankjegy nem valódi, amikor munka után a Béke téren autóbuszjegyet akart vásárolni, de azt nem fogadták el tőle.
Kiderült, hogy a bankjegyeken a vízjelnél 20 ezer forint helyett 2000 forint szerepel. Így feltehető, hogy az elkövetők a kisebb címletű bankjegyeket hamisítják nagyobb összegűre.
A dunaújvárosi rendőrök lefoglalták a hamis bankjegyeket. Az ügyben a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán megindult a büntetőeljárás.
A rendőrség kéri, hogy aki a hamis pénzek terjesztésével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságot a 06-25/510-510-es telefonszámon, vagy tegyen bejelentést a 107-es, és a 112-es segélyhívókra! Ingyenesen hívható zöld szám: 06-80/200/607. (Objektív Hírügynökség)


