Indul a száz lépés programja
A gazdasági és a pénzügyi tárca, illetve a tárcavezetők jó együttműködését hivatott demonstrálni Veres János és Kóka János, amikor tegnap együtt jelentették be: a kormány döntött a Sikeres Magyarországért hitelprogramokról. A miniszterelnök által korábban bejelentett száz lépés politikájának egyik első eleme az összességében 410 milliárdos hitelprogram. Kiemelték, hogy a hitelfelvevők között nem lehet olyan vállalkozás, amely kötelezettségét a munkaerő-piaci alappal szemben határidőre nem teljesítette, vagy hat hónappal korábban csoportos létszámleépítést végzett. Az ezen hitelprogramban részt vevő vállalkozás további kedvezményhez juthat a munkaügyi tárca által foglalkoztatásbővítésre meghirdetett 800 millió forintos keretből.
A kabinet a 410 milliárd forintból 310 milliárdot szán vállalkozásfejlesztésre, 60 milliárd forintot önkormányzati infrastruktúra-fejlesztésre, a májusban induló agrárfejlesztési hitelprogram pedig 40 milliárd forint - mondta Kóka János. A gazdasági miniszter kiemelte, hogy a 310 milliárd forintból 165 milliárdot tesznek ki a már működő és öszszevont hitelprogramok, az új forrás 145 milliárd forint. Utóbbi keretében fő új hitelcél többek között az innováció, a munkahelyteremtés, a kortárs művészetek infrastrukturális fejlesztése, hazai pályázatok társfinanszírozása, filmgyártáshoz kapcsolódó beruházások, mikrohitelprogram, sporttevékenységhez kapcsolódó beruházások, állami és önkormányzati PPP-finanszírozás, városi és települési rehabilitáció. Hosszú futamidő, alacsony kamat, jelentős garanciális feltételek, árfolyamkockázat nélküli, euró alapú - sorolta a gazdasági miniszter a hitel jellemzőit. A hitelprogram a költségvetést nem érinti, a kormány garanciát vállal, ez akár 900 milliárd forintra is bővíthető lenne.
Orbán Viktor azon felvetésére, miszerint a Fidesz kész négy-öt jelentős ügyben a kormánnyal egyeztetni, Kóka János azt mondta: ha ez valós elmozdulás az ellenzéki pártnál, örömmel állnak ez elé, Veres János viszont kijelentette, ha kialakul a száz lépés néhány markáns eleme, a parlamenti pártokkal is egyeztetést kezdeményeznek a következő tíz napban az egészségügy, a foglalkoztatás, a szociálpolitika területén.


