Külföldről is repülne a Malév
Az európai piacra is kilép a Malév, s új járatai közül néhány már nem Budapestről indul majd - írja a Magyar Hírlap. Gönci János, a Malév vezérigazgatója korábban éppen a Magyar Hírlapban jelezte: igazi újdonsággal rukkolnak elő hamarosan. Nos, most két járatot indítanak Sármellékről, s ezzel mérséklik a "Budapest-központúságot".
De ez csak a kezdetét jelenti az átalakításoknak. Információink szerint a Malév azt tervezi, hogy új járatainak egy részét már nem Budapestről, hanem más európai nagyvárosokból indítja. Hogy pontosan mely külföldi városok között repülhetne a magyar légitársaság, arról egyelőre nem kívántak nyilatkozni a cég vezetői.
Közben a légitársaság több száz fős létszámcsökkentést hajt végre. Ezt részben pilóták kölcsönzésével és úgy oldanák meg, hogy néhány üzletágat kiszerveznek.
Az üzemanyag-kereskedelem eladását már előkészítették, a földi kiszolgálást pedig kiszervezik. E kettőből akár tízmilliárd forintnyi bevétel keletkezhet - ebből finanszírozható a Malév ez évre tervezett félmilliárdos vesztesége is. (Magyar Hírlap)


