BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tömegesen fejlesztenének a kis cégek

Nagy volt a roham a kis- és középvállalkozások műszaki-technológiai fejlesztését támogató pályázat (gvop 2.1.1.) április 1-jével zárt első szakaszában - tudta meg lapunk. A gazdasági tárca adatai szerint a március 1-jei starttól eltelt egy hónap alatt 2317 pályázatot nyújtottak be, 22,9 milliárd forint össztámogatási igénnyel, ez több mint a háromszorosa a 2005. évi tervezett keretnek. Bár a pályázati kiírás szerint a nyertesek várható száma 700-750, nem kell tartani attól, hogy már az első fordulóban elfogy az ez évre tervezett 6,8 milliárd forint támogatási keret. Ennek ugyanis csak a felét tervezik felhasználni. A pályázatok értékelését követően pontszámok szerint sorrendet állítanak fel, és ez alapján a keret erejéig kapnak támogatást a pályázók. Cél, hogy a legjobbakat finanszírozzák.

A tervek szerint az első fordulóban beadott pályázatokról legkésőbb június végéig döntés születik, így az "elvérzetteknek" is lehetőségük van arra, hogy átdolgozzák pályázatukat és újra beadják. A kiírás szerint augusztus 1-jétől szeptember 2-ig lehet majd ismét pályázni. A tárca szerint a szakaszos pályáztatás alkalmazásával nem fordulhat elő az elmúlt évihez hasonló eset. Akkor a kkv-k műszaki-technológiai háttere fejlesztését támogató pályázatot a túlzott mennyiségű igénylés miatt fel kellett függeszteni. (MK)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.