Várják a kisvállalkozásokat is
Mintegy 30 milliárd forintot fektettek be mostanáig a dorogi ipari parkban az ott letelepedett vállalkozások. A beruházók között van a mobiltelefon-akkumulátorokat és szárazelemeket gyártó japán érdekeltségű Sanyo Hungary Ipari és Kereskedelmi Kft., továbbá az ingatlan-bérbeadással és üzemeltetéssel foglalkozó Technology Center, valamint az elektronikai alkatrészek gyártását végző Selcom Magyarország Elektronikai Kft.
Kárainé Szabó Rozália, az ipari parkot üzemeltető Dorogi Városüzemeltetési Kht. ágazatvezetője a Világgazdaságnak elmondta, hogy a bruttó 70 hektáron elhelyezkedő iparterületen eddig 16,8 hektárt építettek be a beruházók. A legnagyobb területet - 12 hektárt - a 2000 áprilisában indult, 1200 dolgozót foglalkoztató Sanyo vásárolta. A másik két értékesített telek két és három hektár között van. Az eddig letelepedett cégek együttes árbevétele meghaladja a 34 milliárd forintot, és összesen 1400 dolgozót foglalkoztatnak. Az ott előállított termékek exportjának részaránya csaknem százszázalékos.
A zöldmezős dorogi ipari parkban többek között elektronikai, feldolgozóipari cégek, valamint kereskedelmi társaságok letelepedését preferálja a park üzemeltetője. Ugyanakkor például a kohászati-nukleáris tevékenységet, a vegyianyag-gyártást és a sugárfertőző tevékenységet kizárják a területről.
A 17 százalékban önkormányzati, 24-ben külföldi, 59-ben pedig magántulajdonban lévő ipari park infrastruktúrája a betelepültségnek megfelelően részben kiépített; ezt az igények szerint bővíti a tulajdonos. Az iparterületnek egyelőre nincs közvetlen vasúti kapcsolata. Az infrastruktúra fejlesztésére eddig 470 millió forintot fordítottak, amelyből 120 millió a tulajdonosi kör saját forrása volt, a többi különféle állami támogatás.
A dorogi ipari park mintegy 50 kilométerre van a legközelebbi autópályától, az M1-estől, a 10-es számú fő közlekedési út pedig a park mellett halad el. Az ahhoz legközelebbi folyami teherkikötő Komáromban van, amely ugyancsak 50 kilométerre található, és ugyanekkora távolságra van a legközelebbi repülőtér is: Ferihegy.
Az ágazatvezető elmondta: terveik között szerepel, hogy minél nagyobb számban telepítsenek le helyi és más kis- és középvállalkozásokat az ipari parkban, bár inkubátorházat egyelőre nem létesítettek. A parkban lévő telkeket minimum 3500 forint négyzetméterenkénti áron értékesíti a tulajdonos. Dorogon az iparűzési adó mértéke kétszázalékos.


