A verseny megköveteli a szabályozást
Mennyire liberalizált az energia- és távközlési piac az EU-ban?
Nem liberalizáltak, hanem állami szabályozás alatt állnak - és erre szükség is van. A liberalizálás a villamos- gáz- és távközlési hálózatoknál a verseny elhalását jelenti, hiszen ahol nincsenek állami rendszabályok arra, hogy valamennyi versenytárs igénybe veheti a hálózati vezetékeket, ott nem is alakulhat ki egyenlő verseny. Ilyen esetben a monopóliumok vagy a vezetékhálózatot birtokló volt monopóliumok megnehezítenék vagy megakadályoznák a versenytársak piacra lépését, mert az alternatív hálózatok kiépítése túl drága, vagy egyenesen lehetetlen. A meglévő vezetékeket tehát díj ellenében valamennyi versenytárs rendelkezésére kell bocsátani. A megfelelő szabályokat Brüsszel határozza meg, és ezeket a nemzeti szabályozó hatóságok juttatják érvényre.
Hogyan követi a szabályozás a liberalizálást?
A távközlési piacokat jóval korábban nyitották meg a versenytársak előtt, ezen a téren akár 15 év is lehet az előny a villamosenergia- és a gázszolgáltatás szabályozása előtt. A távközlési piacot Németországban már a kilencvenes években megnyitották, vagyis jóval korábban, mint Magyarországon, ezért merőben más feltételek uralkodnak az egyes országokban. Németországban például a 2001-es informatikai válság előtt néhány szolgáltató saját telefonhálózatot épített, de ez inkább a kivételt jelenti. A legtöbb országban egész egyszerűen nem térül meg egy ilyen befektetés, és ezért is fontos, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok minden érintett számára fair átvezetési díjat tűzzenek ki az egyensúlytalanság megelőzésére. Mindazonáltal a telefonhálózatok szabályozása jóval egyszerűbb, mint a villamos energia és a gáz esetében.
Ez akár a versenyt is veszélyeztetheti.
A villamos energia és a gáz esetében a vezetékek biztonsága fontos szempont, s ez jelentősen hátráltatja a szabályozást. A versenytársak piacra jutásának megnehezítésére ezt néhány egykori állami monopólium kihasználja - főként a gáziparban. Mivel nem szabad megtiltaniuk a hozzáférést a hálózathoz, ezért magas és részben felesleges akadályokat kötnek ki az átvezetési szerződéseikben. Ezeket a versenytársak csak nehezen tudják teljesíteni, mert igen nagy költséggel járnak - például ha a vezetékeknél egy bizonyos nyomáspróbát veszünk alapul. Hasonló trükkök természetesen a telefonhálózatoknál is vannak.
Mondjon egy példát!
Igen kedvelt a magas adminisztrációs igény megteremtése. Az egyik egykori monopólium például olyan szerződéstervezetet nyújtott be a versenytársaknak a vezetékek használatára vonatkozóan, amely olyan vastag volt, mint 28 New York-i telefonkönyv. Alig akad olyan vállalat, amelynek lennének megfelelő erőforrásai ilyen szerződések átolvasásához. Érdekes, hogy szinte valamennyi országban hasonló technikákat alkalmaztak az akadályozásra. A szabályozás korai szakaszában egyszerűen csak csillagászati árakat szabtak, de mivel a hatóságok ügyelnek erre, ezért a módszerek mára lényegesen kifinomultabbak lettek.
Mit tehetnek ez ellen a versenytársak?
Ilyen esetekben az EU-bizottság reagál, és megköveteli olyan hatékony nemzeti eszközök megvalósítását, amelyek megakadályozzák a versenytársak hátrányos megkülönböztetését. A villamos energia és a gáz esetében ráadásul még a tulajdonviszo-nyokban is szét kell bontani az összefonódásokat, a hálózatüzemeltetőknek a szolgáltatótól függetlennek kell lenniük. A vezetékek ezért egy önálló vállalat tulajdonába mennek át. A távközlési szektorban ez nem szükséges, itt érvényre jutott a szabályozás, amely 18 piacot határozott meg, és ezek között szerepel a mobiltelefónia is.
Brüsszel határozza meg az árakat is?
Nem. Az árakat országról országra eltérő módon a szabályozó hatóságok határozzák meg - ezeket azonban közölni kell Brüsszellel, és az EU bizottsága ennek alapján beavatkozhat. Ez többször előfordult, mert egyes országokban az egykori monopóliumok közvetlenül vagy a kormány útján gyakoroltak nyomást a szabályozó hatóságokra, mint például Franciaországban vagy Ausztriában is történt. A nemzeti szabályozó hatóságok egymással is élénk tapasztalatcserét folytatnak, hiszen a feladatuk végül is az, hogy felszámolják a piacok közötti ellentmondásokat és fokozzák a versenyt a végfelhasználói piacon.
