Aki nagyobb számban foglalkoztat feketemunkásokat, esetleg akkor is az adócsalásért maximálisan kiszabható nyolcévnyi börtönre számíthat, ha a munkásokon egyenként csupán néhány tízezer forintot spórolt meg - írja a Népszabdaság.
A feketefoglalkoztatást - a hozzá kapcsolódó adócsalás miatt - ma is szankcionálhatják, így a Btk. napokban bejelentett kisebb módosításának célja az, hogy a bírákat a jelenleginél súlyosabb büntetések kiszabására ösztönözzék. Vagyis: továbbra sem önmagában a feketemunkások alkalmazása lesz bűncselekmény, hanem a költségvetésnek és a tb-alapoknak okozott bevételkiesést ítélik meg szigorúbban. A hatályos büntető törvénykönyv szerint minden olyan tevékenységet szankcionálni kell, amelynek révén az elkövető kibújhat az adó- és járulékfizetési kötelezettségek alól. A szabálytalan foglalkoztatás célja pedig éppen az, hogy a munkáltató megszabaduljon a tetemes közterhektől.
Bírósági források szerint gondot jelent, hogy az elmaradt adók és járulékok összegét, vagyis a költségvetésnek okozott kár tényleges mértékét - munkaszerződés és más dokumentumok hiányában - meglehetősen nehéz megállapítani. Ezért gyakori, hogy a befizetési kötelezettség elmulasztását csupán néhány hetes, legfeljebb egy-két hónapos időtartamra sikerül bizonyítani. A munkáltatóknak így jó esélyük van arra, hogy az adócsalásért csupán a lehető legkisebb büntetést - például pénzbírságot vagy felfüggesztett szabadságvesztést - róják ki rájuk. (Népszabdaság)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.