BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az új lakások ötöde üresen áll

Hosszú az építkezések átfutási ideje, így - bár már nehéz eladni azokat - még mindig rengeteg új lakást adnak át: a statisztikai hivatal minap közzétett adatai szerint az első negyedévben hat százalékkal több épült fel, mint egy évvel korábban - írja a Magyar Hírlap.

Hogy pontosan mennyi lakás áll üresen, azt nehéz megmondani. Az összes hazai beruházást figyelemmel kísérő E-build Kft.-től a lap azt a tájékoztatást kapta, hogy a műszaki átadás pillanatában húsz-huszonöt százalék lehet az eladatlan lakások aránya. Ennél azonban sokkal többről, negyven százalékról beszél a Magyar Lakásépítők Országos Szövetségének elnöke. Varjasné Székely Éva szerint a tisztánlátást nehezíti, hogy a cégek "szégyellik", ha eladatlanok a lakásaik, ezért kevesebbet mondanak a valósnál - meg hát persze üzletileg sem előnyös, ha a vevő tudja: nem kapkodnak azért a portékáért, amiből vásárolni készül.

A megoldás kézenfekvő lenne: Borsi László, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnöke szerint csökkenteni kellene az áraikat. Egy tegnapi tájékoztatón úgy vélekedett, hogy a befektetők öt-ötven százalék nyereséghez jutnak a lakások építésekor.

Vállalkozók családi házakat fel tudnak építeni - hagyományos technológiával, standard minőségben, négyzetméterenként - úgy százhatvanezer forintért. Természetesen ehhez hozzá kell adni még a telek árát. Miután a többlakásos házakban sem lehet magasabb a fajlagos ár (sőt inkább kisebb), az előállítás költsége négyzetméterenként százötvenezer forint körüli.

Ha bőven számoljuk az egy lakásra jutó telket, még mindig csak kétszázezres fajlagos árnál tartunk. Budapest külterületein azonban kétszázötvenezertől indul a lakások négyzetmétere, a tipikus ár inkább háromszázezer forint feletti. (Magyar Hírlap)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.