BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bonyolódtak az adókedvezmények

Alaposan átalakult 2004-ben az adókedvezmények rendszere, ráadásul még év közben is történtek változtatások. Ebben az évben több kedvezményt is megszüntetett a kormányzat, így például a nyugdíjjárulékhoz és a magán-nyugdíjpénztári tagdíjhoz kapcsolódó adókedvezményt vagy a befektetési adóhitelt. Néhány kedvezmény maximumát korlátozták vagy (és) jövedelemkorláthoz kötötték. Az adóhatóság az eddigi visszautalások során a leggyakrabban azért tagadta meg a visszaigényelt összeg vagy annak egy részének a kiutalását, mert az adózó jogtalanul akarta igénybe venni valamelyik adókedvezményt. Éppen ezért alaposan olvassák el az Útmutatóban azon kedvezményekre vonatkozó szabályokat, amelyeket igénybe kívánnak venni.



Az önkéntes pénztári befizetések kedvezménye

Egyszerre több dologra is figyelni kell ahhoz, hogy ezen adókedvezmény összegét pontosan meg tudják állapítani. Kedvező, hogy 2004-ben ezen befizetésekhez kapcsolódó adókedvezmény felső határa 120 ezer, illetve akik 2020 előtt töltik be az öregségi nyugdíjkorhatárt, azok számára 150 ezer forintra emelkedett. Ugyanakkor a felső határon belül 100-100, illetve 130-130 ezer forintos (akik 2020-ig betöltik a nyugdíjkorhatárt) külön korlát vonatkozik az önkéntes nyugdíjpénztári, illetve - együtt - az önkéntes egészség- és az önsegélyező pénztári befizetésekre. Külön kedvezmény - tíz százalék - jár az önkéntes egészségbiztosítási pénztártag egyéni számláján legalább két évre lekötött összeg után, valamint azoknak is, akik a külön kormányrendeletben meghatározott prevenciós szolgáltatásban részesültek az egyéni számlájuk terhére. Ám ezen pluszkedvezményekkel együtt sem érvényesíthet az adózó az egészség- és önsegélyező pénztárhoz kapcsolódóan száz-, illetve 130 ezer forintnál magasabb összeget.



A felnőttképzés díjának kedvezménye

Ezen kedvezmény feltételeit év közben módosította a kormány, a módosítások július elsejétől léptek hatályba. Ezért a bevallásban is külön sorban kell feltüntetni a kedvezményt, attól függően, hogy melyik időszakra vonatkozik. Ha 2004. június 30-áig fizetett ki felnőttképzésre tandíjat, akkor az elszámolható kedvezmény a felnőttképzési díj harminc százaléka, de legfeljebb hatvanezer forint lehet, függetlenül a kedvezményt igénybe vevő jövedelmétől. Ha az adózó számítástechnikai eszközhöz kapcsolódóan is számol el adókedvezményt, akkor arra figyeljen, hogy ezen két kedvezmény összege együttesen nem lehet nagyobb hatvanezer forintnál. Amennyiben 2004. július elsejét követően megfizetett tandíj után akar az adózó kedvezményt elszámolni, ezt csak akkor teheti meg, ha az adóbevallásában bevallott összes jövedelme a 3,4 millió forintot nem haladja meg. Ha viszont ezen jövedelme 3,4 és 4 millió forint között van, akkor egy csökkentett mértékű kedvezményre még igényt tarthat: ebben az esetben az elszámolható kedvezményt úgy határozhatja meg, hogy a legfeljebb hatvanezer forintos kedvezményt csökkenteni kell a 3,4 millió forint feletti jövedelmének a tíz százalékával. Vagyis 3,6 millió forint éves jövedelem esetén maximum negyvenezer forint lehet a kedvezmény (60 000-[(3 600 000- 3 400 000)×0,1]=40 000).



Sulinetes adókedvezmény

Ennek szabályai ugyancsak tavaly július elsejétől változtak. Leegyszerűsítve az a lényeg, hogy ezt követően bárki igénybe veheti a kedvezményt, ám csak meghatározott jövedelemhatárig, s akkor is csak a kifizetett összeg 50 százalékáig. Mindez azt jelenti, hogy ha valaki ezt megelőzően vásárolt számítógépet, számítástechnikai eszközt, akkor az ennek megszerzésére fordított összeg száz százalékát, de legfeljebb hatvanezer forintot számolhat el adókedvezményként. A kedvezmény csak az erre jogosító igazolás birtokában érvényesíthető: ez pedig nem más, mint a kedvezmény alapját és összegét, a vételárat, a bérleti díjat vagy a lízingdíjat tartalmazó, a magánszemély nevére kiállított számla. Lízingre, részletre vagy a bérelt számítógépre vonatkozóan csak a május 11-éig megkötött szerződés esetén számolható el kedvezmény. Július elsejét követően viszont már elvileg bárki igénybe veheti az adókedvezményt, azonban már csak a számítástechnikai eszközre fordított összeg ötven százaléka a kedvezmény mértéke, de csak abban az esetben, ha az éves összes jövedelme a 3,4 millió forintot nem haladja meg. Akiknek 3,4 millió és négymillió forint között van a jövedelme, csökkentett mértékű kedvezményre jogosult, négymillió fölött viszont nem jár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.