A kólát, a világ egyik legkedveltebb italát, sokan nagy mennyiségben fogyasztják gondolkodás nélkül. Egy tanulmány azonban rámutatott, hogy érdemes kétszer is meggondolni, mielőtt a következő dobozért nyúlna az ember. A Michigani Egyetem kutatása ugyanis kimutatta, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek jelentősen lerövidíthetik az élettartamot. A kutatók aprólékosan elemezték az amerikai étrend 5853 gyakori élelmiszerét, és a tápanyag-összetétel, valamint az egészségügyi kockázatok alapján kiszámították az élettartamra gyakorolt hatásukat. Például egy hot dog elfogyasztása 36 perccel rövidítheti meg az életünket, egy kólával pedig további 12 perccel csökkenhetjük az élettartamunkat. De a szendvicsnek álcázott gyorsételek is rosszul teljesítettek a vizsgálatban; a sajtburger például 9 perccel rövidítheti le az élettartamot.
Napjainkban az amerikai felnőttek 63 százaléka fogyaszt legalább naponta egyszer üdítőt, édesített kávét vagy energiaitalt, míg a középiskolás diákok 45 százaléka nyit ki napi szinten egy dobozos üdítőt. Ez a széles körben elterjedt függőség növeli az elhízott és a krónikus egészségügyi problémában szenvedő emberek számát, sőt az új tanulmány rámutatott, hogy a kár még közvetlenebb lehet, mint azt korábban gondolták; azaz a túlzott mértékű feldolgozottélelmiszer- és cukrosital-fogyasztás jelentős élettartam-rövidüléssel is összefüggésbe hozható.
Annak érdekében, hogy az egyes élelmiszerek jótékony és káros egészségügyi hatásait indexeljék, a kutatók a legújabb táplálkozási tudományos szakirodalmat használták fel a bizonyos élelmiszerekhez kapcsolódó megbetegedések becsléséhez.
A tanulmány szerzői például feltételezték, hogy 0,45 percnyi élettartam „veszik el” grammonként a feldolgozott hússal, ám ugyanúgy 0,1 perc hozzáadódik, ha bizonyos ételeket fogyasztunk. Az egy adag ételre jutó vagy „elvesztett” életpercek számát az Egészségügyi Táplálkozási Index (HENI) méri. A kutatás így arra is talált bizonyítékot, hogy az egészségesebb alternatívák, mint például az olajos magvak, gyümölcsök és zöldségek ugyanakkor meghosszabbíthatják az emberéletet.
További részletek az Origo oldalán olvashatók.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.