BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fiatalítana a közigazgatás

Összesen hatvannégy területre hirdetett meg álláslehetőségeket a kormány fiataloknak - tudta meg a Világgazdaság. A pályakezdő fiatalokat ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban alkalmazhatják a minisztériumok. A konstrukció keretében harminc évnél fiatalabb felsőfokú végzettségű szakembereket vehetnek fel a minisztériumok, olyanokat, akik diplomájukat két éven belül vették kézhez.

A Miniszterelnöki Hivatal - többek között - a rendészet, a területfejlesztés, a kommunikáció, az adatvédelem területére keres fiatalokat. Friss diplomásokat vár a Belügyminisztérium is, mégpdig jogi, államigazgatási, közgazdasági, nemzetközi kommunikáció vagy nemzetközi kapcsolatok végzettséggel. Orvos vagy jogi, igazgatásszervező, közgazdasági diplomát szerző fiatalokat keres az Egészségügyi Minisztérium. Míg a gazdasági tárca ügyfélszolgálati, humánpolitikai, valamint sajtó- és protokollfeladatok ellátására vesz fel ösztöndíjasokat, addig a munkaügyi pénzügyi és foglalkoztatáspolitikai teendőket bízna a pályakezdőkre.

Fontos feltétel, hogy a jelentkező munkaviszonyban, közalkalmazotti, közszolgálati, illetve szolgálati jogviszonyban nem állhat. A foglalkoztatás határozott idejű, legalább 9, legfeljebb 12 hónapra szól. A fiatal ösztöndíja legalább havi bruttó 90 ezer forint lesz. A pályázatokat június 30-ig lehet benyújtani a választott minisztériumhoz, önéletrajz kíséretében. Részletesebb információk a www.fmm.gov.hu címen olvashatók. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.