Leáldozóban a brit aranykor
Az 1990-es évek közepe óta tartó fellendülés nyomán a korábban messze lemaradó Nagy-Britannia ma már a legalacsonyabb munkanélküliséget, a leggyorsabb növekedést és a legszilárdabb árstabilitást produkálja a G7-országok között, ráadásul az Egyesült Államok és Kanada után a legmagasabb egy főre jutó jövedelmet mutatja fel. A munkáspárti kormány sikerrel vetett véget a korábbi évtizedekre jellemző ciklikus gazdasági kilengéseknek, és az ország 12 éve tartó folyamatos növekedéssel büszkélkedhet. Bár a töretlen fejlődés részben a megelőző, konzervatív vezetés által végrehajtott szakszervezeti reformnak, deregulációnak és privatizációnak, részben pedig a kedvező világgazdasági körülményeknek köszönhető, a sikerekből a jegybanki függetlenség megadásával és szigorú költségvetési politikájával kétségkívül kivette a részét a munkáspárti vezetés is.
A közvélemény-kutatási eredmények szerint a holnapi választásokon a harmadik egymást követő ciklusra is kormányzási megbízást nyerő Munkáspárt azonban komoly kihívásokkal szembesül majd. A thatcherista dereguláció egyes vívmányait sokan éppen a Munkáspárt várható balra tolódásától féltik, amelyet szerintük a Tony Blair és pénzügyminisztere, Gordon Brown közötti rivalizálás indíthat el. A monetáris irányítás biztosan megnehezül a jegybank számára, ha a hitelből finanszírozott ingatlanboom összeomlik. Az olaj- és nyersanyagárak emelkedése pedig némileg megcsapolja azt a nyereséget, amelyet Nagy-Britannia a kereskedelemben könyvelhet el.
Mindez elvezet a brit gazdaságot fenyegető legsúlyosabb veszélyforráshoz, a közkiadások folyamatos emelkedéséhez. Ez a kérdés áll a mostani választási kampány középpontjában is, már ami a gazdasági témákat illeti. A kormány számára egyre nehezebb annak a szabálynak a betartása, amely szerint csak olyan beruházások finanszírozására vesz fel hitelt, amelyek rossz időkben a gazdasági ciklus kiegyensúlyozását segítik. A költségvetés márciusi ismertetésekor Brown biztosította, hogy nem szegi meg a szabályt, ennek valószínű ára azonban az adóemelés lesz.
A kormány arra ugyan ígéretet tett, hogy a következő parlamenti ciklus alatt sem nyúl a személyi jövedelemadó alap-, illetve legfelső kulcsához, egyéb adóemeléseket azonban nem zárt ki. A költségvetési tanulmányok intézetének számításai szerint a kormánynak 11 milliárd fontos pótlólagos adóbevételre lenne szüksége ahhoz, hogy a közfinanszírozás helyzete a 2004-es büdzsében felvázolt képet mutassa. A liberális demokraták terve egy új, ötvenszázalékos adókulcs bevezetésére a százezer fontnál nagyobb jövedelmekre számításaik szerint öt év alatt harmincmilliárd fontot hozna. A konzervatívok ezzel szemben négymilliárdos adócsökkentést ígérnek.
