Csütörtökön választ Nagy-Britannia, de komolyabb izgalom nélkül, hiszen Tony Blairnek és a Munkáspártnak áll a zászló. Az új Munkáspárt nagyon valószínű, hogy a harmadik kormányzati ciklusát kezdheti meg hamarosan az Egyesült Királyságban.
Ezt a közvéleménykutatási adatok is megerősítik, a brit választási rendszer pedig szinte biztossá teszi. A konzervatívok talán növelhetik a parlamenti képviselőik számát, bár volt amikor úgy tetszett, hogy a liberális demokraták lekörözhetik őket, de még így is néhányan úgy gondolják, hogy a harmadik legerősebb politikai erő okozhat meglepetést.
A liberálisok pozitív kampány mellett kötelezték el magukat, míg a torryk negatív korteshadjáratot folytattak, a miniszterelnök, Tony Blair szavahihetőségét vonták kétségbe. Erre azzal adott okot, hogy a kormányfő csak két év után, egy héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra az iraki háború előtti szakértői véleményt, még a kormánytagok sem ismerhették a döntéshozatal előtt.
Tony Blair vállalta a döntés felelősségét, a Munkáspárt viszont a konzervatív magas adók rémével ijesztgette az embereket. Különben az egész választási kampány belpolitikáról, vagyis a magas adókról, az egészségügyről, az oktatásról szólt, a színt az egyébként a BBC által unalmasnak nevezett kampányba a kispártok hozták, amelyek sokkal ismertebbek és erősebbek a tavalyi európai parlamenti választások után. (MR)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.