Az egészségügy lesz a következő állomása a száz lépés programjának - tudta meg a Világgazdaság. A tervek szerint a miniszterelnök az ezen a területen tervezett változtatásokat jövő héten jelenti be, majd rá egy hétre a családtámogatási rendszer és a szociálpolitika lesz terítéken. Utolsóként derül majd ki, milyen módon változhat meg az adórendszer, a kormánypártok e területet hagyják a végére. Mint lapunknak mondták: egyrészt a többi területen tett lépések befolyásolják majd az adókat, másrészt pedig ezzel kapcsolatban a legnagyobb a várakozás, nem érdemes "ellőni a töltényeket" idő előtt.
Egyelőre nem tudni, hogy konkrétan hány törvényt módosítanak majd az idén tavasszal, az elképzelések szerint május 18-ig kell az apparátusoknak előkészíteni a tervezeteket, ekkor lehet majd mérleget készíteni a jogszabályokról. Információink szerint a gödi kormányülésen a szakminisztérium által előkészített, az egészségügyet érintő változtatások kapcsán a kormányfő további kidolgozást kért, s még ma is tartanak erről egyeztetést. Gyurcsány Ferenc e területtel kapcsolatban egy tegnapi rádióinterjúban azt mondta: "arrafelé kell elmozdulni, hogy a magyar egészségügy egy valóságos biztosítás alapú egészségügy legyen, ugyan kell adni mindenkinek egy szolgáltatást állampolgári jogon, de a biztosítás lényege, nagy tömege, a maihoz hasonló szolgáltatások igénybevételének nagy lehetősége ahhoz kötődjön, hogy én biztosított vagyok."
Az MSZP-frakcióban továbbra is várakozás van azzal kapcsolatban, hogy a továbbiakban milyen elemeket hirdet meg a miniszterelnök, s azok vajon adnak-e pozitív töltetet a választásokhoz. Úgy tudjuk, a hétfői frakcióülésen a kormányfő azt mondta: minden területen a meglévő költségvetési pénzen belül kell megoldani a feladatot, de nem burkolt megszorításról van szó, hanem a források hatékonyabb elköltéséről. Az SZDSZ a nyilvánosság előtt nagyobb lépéseket sürget, "négy-öt nagyobb lépés többet ér, mint száz kicsi", de a megbeszéléseken támogatja Gyurcsány Ferenc terveit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.