Terjed a madárinfuenza egy veszélyesebb változata
A WHO legújabb vizsgálatai szerint az Észak-Vietnámban megtalálható madárvírus változatáról elképzelhető, hogy emberről emberre is átterjed.
A tanulmány figyelmezteti a kormányokat, hogy az új vírus ellen új módszerekkel kell védekezni, meg kell előzni a járvány világméretű elterjedését.
A WHO kutatócsoportja szerint vannak olyan esetek Észak-Vietnámban, ahol arra lehet következtetni, hogy a megváltozott vírus egyikről a másik emberre terjedt át. Ez a vírus genetikailag jobban különbözik a már ismert madárvírusoktól.
A feltevést az is alátámaszthatja, hogy míg a baromfiakról terjedő vírus általában kisebb számú csoportokat érint és gyorsan meg lehet akadályozni a járvány továbbterjedését, addig Észak-Vietnámban nagyobb létszámú és szélesebb korosztályt érintő fertőzött közösségek vannak, akiknél a fertőzés periódusa is hosszabb.
A WHO hozzáteszi, még az is lehetséges, hogy ez a vírus az eddigieknél jóval fertőzőbb, szárnyasról emberre terjedő változat. (BBC News)


