Tokaj-ügy: Milliós állami támogatások Lévai cégének és környezetének
Szabó Zoltán MSZP-s képviselő két hete levélben fordult több minisztériumhoz is, hogy kiderítse, milyen állami támogatásokat kaptak a Tokajhegyalja Kft. vonzáskörében lévő tulajdonosok és a tulajdonosi körök.
- A válaszok megérkeztek, a szóban forgó kft. mintegy 67 millió forint támogatásban részesült, ezen kívül az ÉS jegyzőkönyveiben fölbukkant személyek közül a nem üzlettárs, de ott megnevezett Prácser Miklós 75 millió forintos támogatásban részesült, pontosabban az ő cége, Madarász László cégei mintegy 90 millió forintos támogatásban részesültek, de a legérdekesebb az ügyben Kékesi Dezső, aki 1998 és 2002 között különféle cégein keresztül összességében 424 millió 885 forint támogatást kapott három minisztériumtól. Ez naponta az Orbán-kormány hivatali idejének 1397 napjára számítva 304 ezer 141 forint - mondta Szabó Zoltán, országgyűlési képviselő. (Magyar Rádió)


