Cseles Eb-kampány, költséges beruházások
Magyarország az Argentína elleni meccsel, Horvátország pedig a brazilok elleni mérkőzéssel tervez bújtatott kampányt a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság közös pályázatának népszerűsítésére. A mérkőzésekre augusztus 17-én kerül sor, mégpedig úgy, hogy a Budapesten a tervek szerint 17.30-kor kezdődő találkozóról még időben átérhessenek a késő este kezdődő Horvátország-Brazília mérkőzésre. Ügyes csel az
Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ellen, amely egyelőre nem engedélyez semmilyen hivatalos kampányt.
A pályázati dokumentációt egyébként július 21-ig kell az UEFA-nak leadni, aki 2006 decemberében dönt majd a végleges helyszínről. A dokumentáció benyújtása elől magyar részről is elhárult minden akadály. A kormány ugyanis tegnap felhatalmazást adott a sportért is felelős belügyminiszternek, hogy garanciát vállaljon a 2012-es sportesemény megrendezésére. A jelenlegi tervek szerint Debrecen, Győr, Székesfehérvár, valamint a Puskás Ferenc stadion adhat majd otthont a mérkőzéseknek. Utóbbi a finálé helyszíne is lehet. Elképzelhető azonban még az is, hogy egy másik fővárosi helyszín, az Üllői út is házigazda lesz. A forrásmegosztás és a finanszírozási kérdések kidolgozása - úgy tudjuk - már megkezdődött.
A horvát fél már korábban megnevezte a négy lehetséges helyszínt: a nyitómérkőzésnek Zágráb adna otthont, azonkívül Rijekában, Splitben és Eszéken rendeznének mérkőzéseket, továbbá garanciát is vállalt az esemény rendezésére.
Magyarország korábban a 2004-es és a 2008-as Eb rendezésére is pályázott. Előbbire Ausztriával közösen, míg utóbbira már egyedül. Az Eb-rendezés csábító, hiszen Európa legjobb csapatait fogadhatná Magyar- és Horvátország. A lelátókról összesen több mint egymillió ember követhetné figyelemmel a mérkőzéseket, miközben mindkét ország a világ középpontjába kerülne, köszönhetően a nemzetközi televíziós társaságoknak, amelyek szemében a foci Eb a harmadik számú világesemény a labdarúgó-világbajnokság és a nyári olimpia után. Ami pedig talán még ennél is fontosabb, hogy rendezőként Magyarország automatikusan képviseltetné magát a mezőnyben.
Az ügyes kampányfogásnál azonban jóval nagyobb erőfeszítésekre van szüksége Magyarországnak, hogy Európa-bajnokságot rendezzen. A befektetéshez szükséges összegek ugyanis minden bizonnyal az egekbe szöknek. A legutóbbi rendező, a Magyarországhoz lélekszámában is hasonlító Portugália például több mint 650 millió eurót (162,5 milliárd forintot) fordított csak a szükséges tíz stadion felújítására és a zöldmezős beruházású arénák felépítésére. A teljes beruházás - beleértve az infrastruktúra fejlesztését, gyorsvasút létrehozását, repülőterek felújítását - 4 milliárd euróba (ezermilliárd forint) került.
A portugálok tavaly úgy számoltak, hogy a háromhetes rendezvény alatt a turisták belépőkre, szállásra és étkezésre mintegy 260 millió eurót (65 milliárd forintot) költenek el. Az UEFA tanulmánya szerint az ország összesen 800 millió euró hasznot húzhat a labdarúgó Eb megrendezéséből. Az anyag szerint a turizmusból származó bevételük a rendezést követő években 179-357 millió euróval emelkedhet. A megnövekedő idegenforgalom pedig 14 ezer új munkahelyet teremtett.
A 2008-as labdarúgó Eb-nek felerészt otthont adó Svájcban jelenleg is gőzerővel folynak a beruházások. A svájciak az osztrákokkal vágtak bele közösen a rendezésbe. A Rütter + Partner csoport hatástanulmányából kiderül, hogy Svájc 443 millió svájci frankot (71,8 milliárd forint) költ csak a stadionokra, a kiegészítő létesítményekkel, irodákkal, konferenciatermekkel, kapcsolódó infrastruktúrával együtt azonban ez az összeg 1,26 milliárd frankra (205,7 milliárd forintra) tehető. A tanulmány szerint a négy stadion Svájcnak 680 millió frankos forgalmat generálhat, miközben 3900 teljes állású munkahelyet is teremt. Svájcban is sok múlik a turizmuson: az esemény alatt a látogatók száma elérheti a 1,03 milliót, de legrosszabb esetben is 0,83 millióval kalkulálnak, miközben a vendégéjszakák száma 690 és 860 ezer körül alakulhat. A Rütter + Partner számításai szerint a játékok ideje alatt a turisták 165-206 millió frankot (26,7- 33,4 milliárd forint) költenek majd el az országban.
Magyarország az önálló, 2008-as pályázat elkészítésekor 500 milliárd forintos infrastrukturális fejlesztéssel, köztük autópálya- és stadionépítéssel számolt. Ezúttal a költségek a közös rendezésnek köszönhetően jócskán csökkenhetnek. Bár amiatt, hogy egyetlen magyar stadion sem felel meg az UEFA előírásainak, nincs könnyű helyzetben az ország, hiszen így a négy stadion elkészítésére is közel akkor összeget kell fordítani, mint amit a portugálok tíz arénára költöttek.


