BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az NA Rt. a fő megrendelő

A legtöbb közbeszerzési ajánlatot, összesen 41-et a Főpolgármesteri Hivatal tette az idei év első felében, a második legtöbbet a MÁV Rt. 35 ajánlattal, míg a harmadik helyen a BKV Rt. áll 27-tel - közölte Tunyogi László, a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója. Ha azonban az ajánlatkérések értékét tekintjük, a legnagyobb értékű egyedi eljárást a Nemzeti Autópálya Rt. indította az első fél évben az M0-s autópálya és az M6-os - érdi tető közötti 8,33 kilométeres szakasz megépítésére. Ennek nyertese a Vegyépszer Rt. lett. A második legnagyobb értékű eljárást a Budapesti Elektromos Művek Rt. indította a kisfogyasztói csatlakozón és fogyasztásmérő helyen végzendő munkára. A 16 milliárd forintos keretszerződést 12 céggel kötötték meg. A harmadik legjelentősebb közbeszerzési eljárást a MÁV Rt. írta ki Szegeden és Szombathelyen a vasúti hálózat karbantartására. A közel hétmilliárd forintos projekt nyertese a MÁVGÉP-MÁV FKG Kft.

A tenderenkénti átlagos elnyert érték 1,637 milliárd forint volt. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.