BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fegyelmezettebbek a fővárosi adózók

Július 20-ig összesen 64,5 milliárd forint iparűzési adót fizettek be a fővárosi önkormányzatnak a budapesti vállalkozások. Ez időarányosan megfelel a vártnak, így valószínűleg teljesíthető az idei 149 milliárd forintos terv - tájékoztatta a Világgazdaságot Deli Lajos, a Főpolgármesteri Hivatal adóügyosztályának vezetője. A hátralék összege mintegy hatmilliárd forint. Idegenforgalmi adóból 800 millió forint bevételre számítanak, amelyből eddig 480 millió folyt be. Ez jó arány, mutatja, hogy élénkül az idegenforgalom a fővárosban. Budapest legnagyobb adózói a bankok, a biztosítók és a brókercégek, de a nagykereskedelmi hálózatok, a gépjármű-kereskedők, illetve az ingatlanépítő és -forgalmazó társaságok szintén jelentős befizetők. Emellett néhány nagy termék-előállító cég és szállodai hálózat áll az élen.

Ebben az évben 224 ezer bevallási nyomtatványt küldtek ki az adóalanyoknak. Ebből 211 ezer érkezett vissza, s ezek döntő részét már fel is dolgozták. A szigorodó ellenőrzés eredményeképpen a fővárosi adóhatóság egyre több olyan vállalkozást ér utol, amelyek korábban nem adtak be bevallást vagy nem fizettek adót. A tapasztalatok szerint csökkent a hibás bevallások száma is. A budapesti adózók egyre fegyelmezettebbek, az adómorál jónak mondható - mutatott rá Deli Lajos. Az idén már 73 ezer internetes bevallás érkezett, ez csaknem kétszerese a tavalyinak.

A beadott anyagok feldolgozása a napokban befejeződik. A revizorok most a visszaigénylések ellenőrzését végzik, a fővárosi adóhatóság ugyanis megvizsgál minden olyan bevallást, ahol egymillió forintot meghaladó összeget kérnek vissza. Jelenleg 1200 ügy van folyamatban, s kétmilliárd forintot már visszautaltak a túlfizetőknek. Augusztusra tervezik a folyószámla-értesítések és a következő fizetési meghagyások kiküldését. Az ügyosztályvezető elmondta: szeptember 15-ig mintegy 70 milliárd, majd jövő év március 15-ig 60 milliárd forint adóelőleg-befizetési kötelezettség terheli a fővárosi vállalkozásokat.

A bevallások feldolgozása után kezdődik meg a nemfizetők megkeresése, illetve a hátralékok behajtása, s folytatódnak az erre az évre tervezett ellenőrzések.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.