Induló ingatlanértékesítés
Néhány napon belül kezdi meg a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) a pályázatok kiírását a több mint száz állami ingatlan eladására. Az értékesítésből származó bevétel a korábban remélt 33,2 milliárd forint közelében alakulhat, akár meg is haladhatja azt, mivel újabb ingatlanok kerülnek a KVI-hez.
A Pénzügyminisztérium előtt van az ingatlanértékesítés cash-flow-terve, és ennek megfelelően már lezajlott az érintett épületek, vagyonelemek értékbecslése is - tudtuk meg Sugár Lászlótól, a KVI június elején kinevezett vagyonkezelési vezérigazgató-helyettesétől. Márciusban a szervezet nyilvánosságra hozta tervét, amely szerint az idén 108 állami ingatlan értékesítésére kerülhet sor. Az előkészületek megtörténtek, és július végén jelenhetnek meg az első pályázatok - nyilatkozta Sugár László. Az illetékes hozzátette: az értékesítés sikere érdekében a tervek szerint nemcsak a Magyar Közlönyben hirdetik meg az ingatlanokat, hanem országos napilapban is, sőt ingatlanközvetítő cégekkel is felveszik a kapcsolatot, azaz piaci szereplőként kívánnak fellépni.
Ezekre szükség is lehet, hiszen a KVI felügyeletét ellátó pénzügyi tárca a költségvetési törvény szerint a tavaly befolyt összeg több mint tízszeresét, 33,2 milliárd forintot remél az eladásokból. Igaz, ennek az öszszegnek az értékesítés költségeivel csökkentett részét kell befizetni a költségvetésbe, ráadásul 3,2 milliárdot a szervezet az állami feladatainak ellátására fordíthat. Sugár László szerint tartható a célkitűzés, sőt előfordulhat az is, hogy a remélt összegnél nagyobb bevételt könyvelhet majd el a KVI. A vezérigazgató-helyettes ezt azzal indokolta, hogy - noha az egyes vagyonelemek a remélt árhoz képest drágábban vagy olcsóbban cserélnek gazdát - folyamatosan kerülnek újabb ingatlanok a KVI-hez a minisztériumoktól és egyéb állami szervektől a feladatracionalizálás következtében, amelyeket szintén fel lehet majd kínálni megvételre. (BR)


