Kell-e félnünk az ózonlyuk(ak)tól?

A tudósok a 70-es években észlelték először, hogy a légkör ózonrétege vékonyodik, így már nem nyújt olyan védelmet a nap káros sugaraival szemben, mint korábban. Az okokat keresve hamar rájöttek arra, hogy a jelenség összefüggésbe hozható az ember gyártotta vegyi anyagokkal. A különféle klór- és brómvegyületek - amelyeket a hűtőkben, kozmetikai spray-kben és neoncsövekben használnak - a levegőbe, majd onnan a sztratoszférába (a légkör 10-50 kilométer közötti részébe) jutva megbontják az ózonmolekulákat. A folyamathoz rendkívüli hidegre van szükség. Éppen ezért eleinte csak az Antarktisz felett alakult ki az ózonlyuk, mivel ott a legalacsonyabb földünkön a hőmérséklet, de a 1990-es évek közepén az Északi-sarknál is észlelték az ózonpajzs vékonyodását. Az üvegházhatás ugyanis - bármily furcsa - felgyorsítja az ózonpajzs pusztulását, mivel a légkör alsó rétegeiben tapasztalható felmelegedés a sztratoszférában lehűlést eredményez.

De már nemcsak a sarkvidékeket érinti az ózonpajzs vékonyodása, hanem a magas légköri áramlásoknak köszönhetően Európában is egyre nagyobb területeken tapasztalható a jelenség. Legutóbb állítólag épp Közép-Európa felett fedeztek fel nagyfokú ózonvékonyodást a cseh meteorológusok - később azonban cáfolták a hírt.

A csehek által mért érték még nem nevezhető ózonlyuknak - mondta lapunknak Nagy Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Hozzátette: valóban szokatlan mértékű, 17-20 százalékos volt az átlagostól való eltérés, de ez még belefért a természetes ingadozásba. Az időjárás változékonyságával ugyanis a légköri ózon mennyisége is folyamatosan változik. A most következő meleg napokban is csökkenés várható. Tegnap például hat százalékkal mértek alacsonyabb értéket a megszokottnál. Mivel azonban már kifelé megyünk a nyárból, és alacsonyabb a napállás, az UV-sugárzás nem olyan erős, mint júniusban volt, hasonló időjárási körülmények között.

Térségünkben semmiképpen sem lehet kedvezőtlen tendenciákról beszélni, sőt mostanában általában jobb értékeket mérnek, mint a 90-es évek elején - hangsúlyozta Nagy Zoltán. Arra azonban nem tudott választ adni, mi okozza a mostani kedvezőbb helyzetet. Ahhoz, hogy az ózonpajzsot védeni hivatott nemzetközi egyezmények kifejtsék hatásukat, még több évtizedre van szükség, így valószínűleg természetes folyamatoknak köszönhetők a jobb adatok.

De a jelenlegi értékeknél is vigyázni kell az UV-sugárzással, mert az könnyen okozhat bőrrákot és más bőrbetegségeket, és káros hatással van a szemre is. De nemcsak az emberi szervezetre, hanem az egész élővilágra veszélyes. Növekedési rendellenességeket okozhat a növényeknél, és felboríthatja a tengerek élővilágának egyensúlyát is. Rossz hatással van a planktonok és a puhatestűek fejlődésére és szaporodására. Ez a hatás pedig továbbterjedhet a táplálkozási lánc magasabb szintjeire, mivel a planktonok a tengeri élet alapjai: táplálékai a tengeri rákoknak, amelyeket a halak és a tengeri emlősök fogyasztanak. Planktonnal táplálkozik a föld legnagyobb élőlénye, a bálna is. A déli félteke óceánjaiban, tengereiben az ózonréteg vékonyodása miatt tíz százalékkal csökkent ezeknek az egyszerű élőlényeknek a mennyisége, és a szaporodási rendellenességek következtében a veszteség még ennél is nagyobb lehet. Mindez nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági problémákat is felvet.

Reményre adhat okot, hogy az Alabamai Egyetem kutatói 2003 augusztusában arra az eredményre jutottak: az ózonpajzs külső részén jelentősen lassult az ózon lebomlásának sebessége. Földi és műholdas mérések adatait elemezték húsz évre visszamenően, és azt találták, hogy a korábbi, évtizedenkénti mintegy nyolcszázalékos ritkulás a legutóbbi évtizedre vetítve a felére, azaz négy százalékra csökkent. A tendencia megváltozása nagy valószínűséggel az 1987-es montreali egyezménynek köszönhető, amely korlátozta az ózonréteget károsító CFC- (klór-fluor-karbon) vegyületek felhasználását. Michael Newchurch, a kutatócsoport vezetője úgy véli, néhány év múlva teljesen le is állhat a felső réteg pusztulása, majd megfordulhat a folyamat, megkezdődhet a regenerálódás. Az eredeti állapot helyreállása azonban legalább 50 évet vehet igénybe. Ugyanakkor ez a korábbi előrejelzésekhez képest - amelyek akár 80-100 évre is tették a helyreálláshoz szükséges időt - optimista becslés. A kutatók szerint viszont nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az alsóbb ózonrétegek regenerálódása bonyolultabb folyamat, amelyben a globális felmelegedés okozta hőmérsékleti változások és átalakuló légköri áramlási viszonyok kedvezőtlen szerepet játszhatnak.