Magyarország lekötötte az ISPA-forrásokból a közlekedési ágazatra rendelkezésre álló éves támogatási kereteket, de ezek tényleges lehívása, illetve felhasználása a projektek végrehajtásának másfél-két éves késedelme miatt csúszik. A 2004. december 31-i állapot szerint a tényleges kifizetések az eredetileg tervezettnek csak a negyedét érték el - állapította meg az Állami Számvevőszék.
Az ISPA előcsatlakozási program keretében tizenegy közlekedésfejlesztési projekt - hat beruházási és öt technikai segítségnyújtási - megvalósításához nyújt támogatást az EU. Ezek összértéke 634 millió euró, ebből 323 millió a 2008 végéig felhasználható uniós forrás. A támogatás segítségével 453 kilométernyi közút újítható fel, valamint a vasúti modernizáció keretében 663 kilométernyi sínt építenek újjá.
Az Európai Bizottság a program meghirdetésekor rövid időt adott a tagjelölt országoknak a felkészülésre, így a többi ISPA-országhoz hasonlóan Magyarország is a pályázatok kidolgozásával és beadásával párhuzamosan hozta létre az előírt szabályozási és intézményi rendszert.
A pályázatok beadása és a pénzügyi megállapodások előkészítése időszakában pontos költségszámítást lehetővé tevő műszaki tervek nem álltak rendelkezésre, s ez rontotta a pénzügyi megállapodásokban aláírt költségvetések megalapozottságát. További kockázatot jelentett, hogy a tervezés nem számolt a projektek átütemezésével, másfél-két éves késedelmével és az ezen időszak alatt bekövetkező építőipari áremelkedésekkel. A költségtúllépések rontják a beruházások tervezett gazdaságosságát, csökkentik az egyes projektek uniós támogatási arányát és a hazai költségvetést terhelik, mivel az EU nem ad több támogatást a pénzügyi megállapodásokban aláírt összegnél.
A pályázatok végrehajtásának előkészítésében a műszaki tervezés és engedélyezés ütemtervét nem tartották, nem gondoskodtak azonnal a projektjavaslatok teljes körű jogi, műszaki és környezetvédelmi előkészítéséről, a szükséges engedélyek beszerzéséről. A műszaki tervezés költségei a program elszámolható kiadásai közé tartoztak, de ezt nem kívánták igénybe venni a hazai tervezési megoldások előnyben részesítése és a remélt gyorsabb lebonyolítás érdekében. Ez a megoldás a tervezési költségek hazai finanszírozását igényelte.
A megvalósításban kialakult késedelmek veszélyeztethetik a pénzügyi megállapodásokban vállalt végső teljesítési határidőket. A kivitelezésekre átlagosan rendelkezésre álló öt évből az utolsó kettőre ütemezték át a vasúti projektek összes feladatának 70, illetve a közúti projektek 90 százalékát - az átcsoportosítások viszont növelik a megvalósíthatóság kockázatát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.