Talán még az angolokat is meglepte, hogy végül mégsem a nagy esélyes Párizs, hanem fővárosuk, London rendezheti meg a 2012-es nyári olimpiai játékokat. Korábban szinte mindenki Párizst tartotta befutónak. Az angolok és a franciák persze semmit nem bíztak a véletlenre: Tony Blair kormányfő és Jacques Chirac francia elnök is a NOB végső szavazásának helyszínén, Szingapúrban kampányolt, miközben szerdán a nyolc vezető ipari hatalom (G8) képviselői éppen megkezdték skóciai csúcstalálkozójukat.
A várakozásoknak megfelelően a két leginkább esélyes (és rivális), Párizs és London jutott be a szavazás utolsó, negyedik fordulójába. Az első körben kiesett Moszkva, majd követte New York, azután pedig Madrid. A végső szakaszban - négy vokssal megelőzve a franciákat - a legtöbb szavazatot London szerezte meg. Az angol metropolis korábban már kétszer, 1908-ban és 1948-ban házigazdája lehetett a nyári olimpiának.
Most ismét lesz alkalmuk megmutatni az angoloknak hogy milyen szervezők. Biztosan nem lesz könnyű feladatuk, hiszen várhatóan Peking nagyon magasra teszi a "lécet" a következő, 2008-as világeseményen. A kínai rendezők szinte hibátlanul tartják a határidőket. A szükséges építmények nagy része már az idén elkészül. A finanszírozásra horribilis összegeket költenek: az olimpia szervezésére és lebonyolítására 1,6 milliárd dollárt (331 milliárd forintot), a teljes infrastrukturális beruházásra pedig rekordösszeget, 37 milliárd dollárt fordítanak. Elemzők úgy vélik, Kína gazdaságilag is profitálni fog az ötkarikás eseményből. Ez azonban nem könnyű feladat. Elég csak a játékok őshazájának számító Görögország esetére gondolni. A 28. olimpiát rendező ország még jó darabig biztosan nem tudja kiheverni a világ legnagyobb sporteseményének megrendezésével járó - s lehetőségeiket jóval meghaladó - anyagi megmérettetést. A létesítményekre 3 milliárd dollárt, az infrastruktúrára pedig 8 milliárdot kellett költeniük, maga a játék lebonyolítása pedig további 2,4 milliárdba került. A több mint 30 sportlétesítmény többsége viszont azóta is üresen áll, egyelőre az olimpia falut sem tudták az előzetes tervek szerint hasznosítani. A létesítmények karbantartására évente 100 millió dollárt fordítanak. Az olimpia számlájára írják ráadásul azt is, hogy az államháztatási hiány évek óta a túllépi a valutauniós limitet.
Az olimpia előkészületei Angliában is óriási beruházásokat igényelnek. Londonban fel kell építeni egy közel 18 ezer férőhelyes olimpiai falut, valamint egy 80 ezer fő befogadására alkalmas olimpiai stadiont. Mindezek mellett három versenyközpontot terveznek: egyet a város keleti részén lévő Olimpiai Parkban, egyet a Temze partján, egyet pedig a városközpontban.
Londonban csak az új sportlétesítményekre 560 millió fontot (204 milliárd forintot) fordítanának, az új olimpiai stadion 250 millióba kerül, az olimpiai falu költsége 650 millió fontra rúg majd - az előzetes kalkulációk szerint -, a játékok lebonyolítását pedig 1,5 milliárd fontból valósítanák meg.
Ezeknél jóval nagyobb beruházást igényelnek az infrastrukturális fejlesztések. A város vezetése mindenesetre 18 milliárd fontos tervet dolgozott ki 2005 és 2012 között. Szeretnék, hogy a 200 hektáros olimpiai parkba több vasútvonal vezessen, és tovább bővítik Európa legnagyobb repülőterét, a Heathrow-t is. A város profitálni szeretne az eseményből. Úgy vélik, az olimpiai parkban 9 ezer új lakást adhatnak majd át a sportesemény után, és 11 ezer új munkahellyel is számolnak. Ken Livingstone, London főpolgármestere azt is reméli, hogy az olimpia 9 milliárd fontos pluszberuházást hoz. A szervezőbizottság pedig azt várja, hogy a játékokat 100 millió fontos nyereséggel rendezhetik meg 2012-ben. A jegybevételek 300 millió fontot, a szponzoráció pedig 450 millió jelent majd a szervezőknek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.