BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Népszerű a négynapos

Jelentősen, 27 százalékkal nőtt az eladott sztrádamatricák száma az idén az első fél évben a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Az Állami Autópálya-kezelő Rt. adataiból az is kitűnik, hogy a bevétel 21 százalékkal emelkedett: az idei nettó 14 milliárd forint 2,5 milliárddal több, mint tavaly ilyenkor volt. Ez főként annak köszönhető, hogy folyamatosan nő a forgalom a gyorsforgalmi úthálózaton. Az ÁAK Rt. a matricaértékesítésből származó bevételét teljes egészében az általa kezelt gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetésére és fenntartására fordítja, állami támogatásban még a díjmentes szakaszok vonatkozásában sem részesül. Ezek aránya jelenleg 30 százaléka a teljes hálózatnak.

Továbbra is a négynapos változat a legnépszerűbb: közel 3 millió fogyott belőle. Csökkenést a 10 napos matrica eladásában regisztráltak; az éves matricáknál az eladások volumene csak kismértékben nőtt.

Az idén januártól a 12 tonna feletti tehergépjárművek számára bevezetett új D4-es díjkategória eladási mutatói jóval meghaladták a várakozásokat. Az eladott matricák darabszámát tekintve ebből fogyott a második legtöbb. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.