BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötszázmilliárdos lyuk a jövő évi költségvetésben

Jövő hétre kell a minisztériumoknak egyenként elkészíteniük a saját tárcájukra vonatkozó javaslataikat a 2006-os költségvetést illetően - tudta meg a Világgazdaság (a kormányfő délkelet-ázsiai útja július 27-ig tart). Helyzetük nem egyszerű, hiszen a Pénzügyminisztérium által készített előzetes terv szerint több száz milliárd forintot kellene "megspórolni". Lapunknak többen úgy fogalmaztak: nem jár távol a valóságtól a jegybankelnök, Járai Zsigmond, amikor azt nyilatkozza, hogy a kormánynak a jövő évi hiánycél tartásához 500 milliárd forintos megszorítást kell véghezvinnie. Vezető kormánypárti politikusok azt mondták, ebben az összegben már szerepel a jövő évre tervezett adócsökkentés miatt a költségvetésből kieső tétel is (mintegy 200 milliárd forint).

A kabinet két hete "szembesült" a valós helyzettel, amelynek megoldására a felmerülő lehetőségek tárháza nem éppen széles. Vagy egyszeri rendkívüli bevételekkel "keresik meg a pénzt", vagy a tárcák kiadásait kurtítják meg, illetve eltekintenek a hiánycél tartásától. Első nekifutásra a bevételek növelésére helyezték a hangsúlyt - mondták lapunknak kormány oldalról.

A múlt héten a miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel egyeztető miniszterek megkapták tárcánként a hozzávetőleges jövő évi irányszámokat, azaz a megbeszéléseken elhangzottak a keretösszegek. Lapunk úgy tudja, a tárcák nem ismerik egymás előirányzatait. Ezzel kormányzati tisztségviselők szerint azt szeretnék elérni, hogy az idén nyáron ne a nyilvánosság előtt készüljön a büdzsé. A múlt heti egyeztetésen Gyurcsány Ferenc valamennyi tárcát megszondáztatta arról, hogy milyen kötelezettségeik, szükségleteik vannak, s adott esetben milyen bevételnövelésre, kiadáscsökkentésre képesek. Ezek eldöntésében szabad kezet kaptak a miniszterek. Így nem lesz kötelezően előírt létszámcsökkentés sem; ezt ebben az évben már egyes tárcák meg is tették, mások viszont nem, s 2005-ben 15 milliárd forintot különítettek el végkielégítésre.

Az egyeztetések egész augusztusban zajlanak majd, fő jellemzőjük, hogy főként a politika mentén mozognak, így például elsőbbséget élveznek a száz lépés ügyei. (TE)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.