BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Támogatás zöldberuházásokhoz

A kis- és középvállalkozások környezetvédelmi beruházásainak kamattámogatására hirdetett pályázatot a zöldtárca és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a Sikeres Magyarországért program keretében. A kkv-k zöld célú hitelfelvételének ösztönzésére a környezetvédelmi minisztérium 2007 végéig 800 millió forintot fordít - jelentette be Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter tájékoztatóján. Segítségével több tíz milliárd forint áramolhat a hazai környezetiparba a következő két évben.

Mintegy 365 milliárd forint értékű környezetvédelmi fejlesztések valósulnak meg az országban 2004-2006 között, 2007-től pedig önálló környezetvédelmi operatív programot indítanának. A miniszter szerint a környezetvédelem tíz éven belül a gazdaság egyik motorja lesz, hiszen a folyamatosan szigorodó előírások miatt 2015-ig mintegy kétezermilliárd forint zöldfejlesztésnek kell megvalósulnia Magyarországon.

A környezetvédelmi tárca által finanszírozott vissza nem térítendő kamattámogatást a kis- és középvállalkozások kaphatják meg levegőtisztaság-, vízminőség- zajvédelmi s hulladékgazdálkodással összefüggő és a megújuló energiaforrások felhasználását elősegítő beruházásaikhoz. Így a vállalkozások igen kedvezményesen, 3-3,5 százalékos kamattal juthatnak forráshoz. A kamattámogatás 2007 végéig ítélhető meg. A pályázatokat augusztus közepétől november 15-ig lehet benyújtani a környezetvédelmi minisztériumhoz. Pályázónként legfeljebb három tendert lehet beadni, és ezek együttes támogatási igénye nem haladhatja meg a 240 millió forintot. A pályázatot csak az MFB vagy a programban részt vevő kereskedelmi bank által elbírált és elfogadott, Sikeres Magyarországért hitelszerződés csatolásával lehet benyújtani. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.