Tovább egyeztetnek a reprográfiai jogdíjról
Bár jogszabály írja elő, az érdekeltek megállapodása híján egyelőre még csupán részben folyik be pénz a szerzőknek szétosztandó reprográfiai díjalapba. Vaskovics Péter, a Magyar Reprográfiai Szövetség igazgatója a Világgazdaságnak elmondta: még mindig tartanak a tárgyalások a fénymásoló eszközök importőreivel, hogy a május 10-től hatályos rendelkezések nyomán megegyezzenek a tarifákról.
Mindenesetre a remény megvan arra, hogy a közeljövőben megköttetik egyezség. Ez egyébként akár hosszú távra is szólhat majd, ugyanakkor a jelenleg alkalmazott fix díjas rendszer várhatóan meg fog változni.
Ahogy a Világgazdaság is többször írt róla, a reprográfiai díjat öt éve vezették be a fénymásoló gépek után. A díjfizetési kötelezettség a gyártókat, valamint az importőröket, továbbá a berendezéseket ellenérték fejében üzemeltetőket terheli. Azóta a nyomtatók és a multifunkcionális eszközök után is jogdíjat kell fizetni.
Az idén tavasszal az úgynevezett akadálymentesítő törvénycsomag részeként - az érdekeltekkel való előzetes egyeztetés nélkül - módosult a szerzői jogi törvény. Az új szabályozás maximálta a reprográfiai díj mértékét, s egyben kimondta, hogy az a készülék gyártói kibocsátási árának, illetve - külföldi berendezésnél - a vám alapjának két százaléka lehet. A módosítás indokolása szerint a felső határra azért van szükség, mert hiánya torzíthatja a készülék forgalmazási feltételeit.
A reprográfiai szövetség és a többi szerzői jogi igényeket érvényesítő közös jogkezelő szervezet szerint ugyanakkor ezzel a lépéssel a kormányzat voltaképpen magánjogi viszonyokba avatkozott be. A közös jogkezelők ugyanis magánjogi igényeket érvényesítenek, amikor évről évre - többnyire a kötelezettekkel egyeztetve - meghatározzák a jogdíjakat, vélekedtek.
Tavaly egyébként mintegy félmilliárd forint folyt be a reprográfiai díjalapba. Ennek megoszlását vizsgálva azt látjuk, hogy 65 százaléka az importőröktől származott, s csupán 35 százalékát fizették be az alapba az üzemeltetők. Az importőrök által jelenleg nem fizetett tarifákat utólag - feltételezhetően szeptembertől, az érdekeltek egyeztetése nyomán készült díjközleménynek megfelelően - visszamenőleg szedi be a jogkezelő szerv.


