BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Forrás a foglalkoztatáshoz

Olyan cégek jelentkezését várja a Fővárosi Munkaügyi Központ (FMK), amelyek megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását vállalják Budapesten, méghozzá munkaviszonyban. A pótpályázati felhívás révén az álláshelyek, illetve a munkaeszközök korszerűsítéséhez alkalmazottanként maximum egymillió forint támogatást igényelhet egy-egy cég. Új munkahely létrehozásához legfeljebb másfél millió kérhető, szintén foglalkoztatottanként, feltéve ha az megváltozott munkaképességű. A pályázat elbírálása során a rehabilitációs foglalkoztatásra első ízben vállalkozó kis- és középvállalkozások, valamint a korszerű technika bevezetésével új munkahelyeket létrehozó cégek előnyben részesülnek. Kedvezően értékeli azt is a kiíró, ha a pályázó a meghatározott mértékű önerőnél többel rendelkezik. A kötelező önrész a beruházás bruttó költségének legalább 20 százaléka. Azok a vállalkozások is nagyobb eséllyel jutnak állami forráshoz, akik a FMK által közvetített személyek foglalkoztatását vállalják, bár a kiírás szerint a vállalt dolgozói létszám megváltozott munkaképességűek köréből történő felvétele a támogatott pályázót terheli. A foglalkoztatási kötelezettség időtartama munkahelyteremtés esetén legfeljebb három év, egyéb esetben legfeljebb két év. Arra is van lehetőség, hogy a cég egyéb foglalkoztatási támogatást (rehabilitációs foglalkoztatás bővítését szolgáló bértámogatást) is kérjen, ezt azonban csak akkor teheti meg, ha a vállalt létszám felett foglalkoztat fogyatékkal élőket. A pályázatokat augusztus 29-ig várja az FMK. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.