Mérlegen a havi keresetek
Közel egyformán keresnek itthon az üzleti szolgáltatásokért, a humánpolitikai, valamint a reklám-, illetve a marketingfeladatokért felelős szakemberek. Fizetésük bruttó 500-550 ezer forint között alakul - derül ki a Foglalkoztatási Hivatal (FH) adataiból. A szervezet 642 foglalkozás keresetét öszszegezte, amelyből a legtöbb munkakör szakértői, illetve alsó középvezetői poszt. A foglalkozásonkénti kereseteket korcsoportonként is megmutatják az FH adatai, eszerint közel sem mindegy, hogy egy-egy munkakört hány évesen töltik be a dolgozók. Míg az üzleti szolgáltatásokért felelős menedzserek közül például az 50-55, addig a marketingrészegység-vezetők közül a 41-50 év közöttiek keresik a legtöbbet havonta. Hasonló képet mutatnak a Watson Wyatt - zömében multinacionális vállalatok körében végzett - évenkénti bérfelmérésének eredményei is - ismerte el Kerti Piroska, a cég hazai képviselője.
Az úgynevezett részegység- vagy részlegvezetők között a hírközlési, postai tevékenységet végző cégek menedzserei jutnak a legmagasabb fizetséghez. Igaz, alapbérük alig haladja meg a 440 ezret, keresetük viszont több mint 660 ezer. Az alapbér, a bérpótlékok, a kiegészítő fizetés, valamint a prémium, a jutalom, együttesen adják a keresetet, ám ez nem tartalmazza a béren kívül adható juttatásokat.
Érdekesség, hogy az életkor növekedése nem minden végzettségnél, illetve munkakörben emeli meg a béreket. A gépészmérnökök között ugyanis épp a fiatalabbak, a 31-40 éves korcsoport tagjai keresik a legtöbbet. Az FH adatai szerint ennek mértéke 307 ezer forint. Ugyanez a korosztály vezet a bérek tekintetében a vegyészmérnököknél, sőt, közel 60 ezerrel többet is keresnek, mint a gépészek. A legrosszabb havi fizetésről a fa- és könnyűipari mérnökök panaszkodhatnak, az átlagos keresetük 195 ezer, ám a legjobban keresők fizetése sem éri el a 250 ezret. Az adott végzettség iránti kereslet nagymértékben meghatározza a béreket - mondta lapunknak Fröhlich Péter. A P & Bert Tanácsadó Kft. ügyvezetője úgy tapasztalja, hogy a cégek ritkán kínálnak a piacinál magasabb fizetést, maximum 20 százalék az eltérés. Van, hogy emiatt 3-4 hónapig sem találnak megfelelő munkaerőt, így kénytelenek emelni.
A termelésirányítók fizetése a hírközlésben dolgozóknál a legmagasabb, 320 ezer körül keresnek havonta, míg az iparban tevékenykedők 259 ezret.
Az adószakértők és szaktanácsadók keresetét szemlélve kiderül, itt is a fiatalabb munkaerőt díjazzák jobban a cégek. A 31-40 év közöttiek 537 ezret keresnek, más korosztály tagjai ettől kétszázezerrel kevesebbet.
Horváth Éva, a Jobserver Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek a keresetek valóban csak átlagok, az életkoron és a keresleten túl további tényezők is befolyásolják. Egy nemzetközi cég egész más béreket biztosíthat, mint egy magyar, ám az sem mindegy, hogy nagy-, közép-, illetve kisvállalat foglalkoztatja-e a dolgozót. A szakmai gyakorlat mértéke, a vezetői tapasztalat, a nyelvismeret, a cég földrajzi elhelyezkedése is meghatározza a bérek nagyságát.
A kis szervezetek vezetői közül a hírközlésben dolgozók fizetése átlagosan 460 ezer, itt a legfiatalabbak, a 21-30 év közöttiek keresnek a legjobban, méghozzá 620 ezret. Az idegenvezető, a biztosítási ügyintéző, a pénzintézeti finanszírozási ügyintéző, a középiskolai tanár, a mentőtiszt, a fogorvos, az általános orvos, a műfordító keresete egyaránt 200-250 ezer között alakul havonta. Kicsit többet, 250 és 300 ezret kapnak havi fizetségként az oktatási, illetve a kulturális tevékenységek részegységvezetői, a szakgyógyszerészek, az állatorvosok, az üzemgazdászok, a csillagászok, a fizikusok, és a programozók. Háromszáz- és háromszázötvenezer forint a fizetése a politikai, gazdasági szakmai érdek-képviseleti vezetőknek, valamint a meteorológusoknak és a közgazdászoknak is. Az FH adatai szerint ez utóbbiak átlagos keresete 323 ezer, ám a 31-40 évesek 376 ezer forintot vihetnek bruttóban haza. A Jobserver gazdasági területen főként kontrolleri feladatokra keres szakembereket, leginkább 2-4 éves tapasztalattal rendelkező közgazdászokat, kiváló angolnyelv-ismerettel. Horváth Éva alátámasztja az FH számait, hiszen számukra általában bruttó 300-400 ezer forintot ajánl havi keresetként.
A gépkezelők közül a kőolaj-feldolgozók bére a legmagasabb, 264 ezer. Őket a hőerőművi, majd az atomerőművi gépkezelők követik, 243, illetve 216 ezer forintos havi javadalmazással.
A gyártósori összeszerelők mindössze százezres bruttó bérre számíthatnak. E körül mozog a vasút-, illetve a csővezeték-építők, valamint a műanyag-feldolgozók, a nehézföldmunkagép-kezelők és a finommechanikai műszerészek keresete is.
Kerti Piroska szerint a fizikai dolgozók számára az élmunkássá vagy gépbeállítóvá képzés jelenthet bérkarriert, hiszen ezekben a munkakörökben akár 50 százalékkal több a kereseti lehetőség, mint a gépsorokon dolgozók esetében.


