Motorvonattender: tíz nappal meghosszabbították az eljárást
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) tíz nappal meghosszabbította az eljárási határidőt a kanadai Bombardier és a svájci Stadler részvételével zajló MÁV motorvonattender ügyében. A testületnek augusztus 14-éig kell határozatot hoznia - közölték a döntőbizottság titkárságán szerdán. A Közbeszerzések Tanácsa több tagja jogorvoslati eljárást kezdeményezett hivatalból a MÁV motorvonat elővárosi tenderével kapcsolatban hozott legutóbbi közbeszerzési döntőbizottsági határozat ügyében. Az eljárást Kreszán Albert, Horváth István, Hódsági Tamás, Kelemen Géza és Nagy Levente tanácstag kezdeményezte július 20-án. A közbeszerzési döntőbizottság július 4-i határozatában megsemmisítette MÁV Rt. június 1-jén kihirdetett motorvonat-tender eredményét, amely szerint a közbeszerzés győztese a Stadler lett, mivel a Bombardier ajánlatát érvénytelenítették. A közbeszerzési döntőbizottság határozatában a MÁV-ot kötelezte, hogy a Bombardier számára tegye lehetővé újabb ajánlat beadását. A MÁV ezt követően úgy döntött, hogy az esélyegyenlőség biztosítása érdekében mindkét pályázónak lehetővé teszi az ajánlattételt, s a cégek be is nyújtották az új ajánlatokat.
A MÁV az MTI-vel azt közölte, hogy augusztus 4-én, csütörtökön kihirdetik a tender eredményét, mert lejár az ajánlattételi kötöttség érvényességére vonatkozó törvényben szabályozott határidő. A tender során 40 milliárd forint árcsökkentést ért el a MÁV az első induló árajánlathoz képest, miután a KDB megsemmisítette az első eredményt - amely akkor ugyancsak a Stadlert hozta ki győztesnek - és 10 millió forintra birságolta a vasúttársaságot. A tender kiírásakor szakértők mintegy 130 milliárd forintra becsülték az ügylet értékét, amelyben a MÁV 30 plusz 30 darab motorvonatot kíván beszerezni az elővárosi közlekedés korszerűsítésére. (MTI Eco)


