Nem épít lakást az önkormányzat
Mintegy 1700 lakás van jelenleg Devecserben, a lakásállomány 95 százaléka családi ház, a településen csupán a 70-es évek második felében és a 80-as évek elején történtek kisebb számban társasházépítések.
Az önkormányzat tulajdonában korábban meglévő mintegy 160 lakás mindegyikét értékesítették az elmúlt években, s ez történt a nem lakás célú, nem önkormányzati igényeket kielégítő ingatlanokkal is.
Az ingatlanok számának gyarapítása érdekében az önkormányzat a kilencvenes években kedvezményes áron biztosított építési telkeket, majd 2000-ben olyan döntést hozott a városi képviselő-testület, hogy az önkormányzat bevételeinek növelése érdekében e telkek értékesítésénél alkalmazzanak piac által diktált árakat. Ennek nyomán jelenleg 1500 forint a telkek négyzetmétere, s némileg visszaesett az önkormányzati tulajdonúak eladása. Jelenleg 8-10 lakótelek áll a város rendelkezésére, amelyeket a lehető legteljesebb közműellátottsággal kínál az önkormányzat. Devecserben 1990-ben épült az utolsó önkormányzati lakás, azóta nincs erre példa. Ennek egyik oka, hogy a városnak nincs elég pénze a saját beruházású lakásépítéshez, illetve a pályázati úton elnyerhető pénzekhez szükséges önrészt sem tudja előteremteni. Ráadásul a képviselő-testület is olyan döntést hozott, hogy az önkormányzat vonuljon ki a lakásépítésből. Ehelyett más módon, különféle kedvezményekkel támogatják a lakásvásárlókat, egyrészt kamatmentes hitellel, de van viszsza nem térítendő támogatás is. (VG)


