Sürgősségi ellátás: négymilliárd
Négymilliárd forint áll rendelkezésre az ország sürgősségi betegellátó rendszerének kiépítésére, amellyel összehangolják a háziorvosok, a kórházak és a mentők ez irányú feladatát - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Vojnik Mária. Az egészségügyi tárca államtitkára szerint a tervek elkészültek, ehhez a pénzt a tárca tulajdonában lévő ingatlancserével s a minisztérium felújítására szánt pénz e célra történő átcsoportosításával teremtették elő. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság a Vigadó eladásából származó 3,5 milliárd forintot utalja át a számukra, ennek fedezete a Club Aliga és a fővárosi Völgy utcai ingatlan.
Az új sürgősségi rendszer a mainál igazságosabb, átláthatóbb és magasabb színvonalú ellátást nyújt az ország bármely pontján élőknek, megteremtésével a magas szintű orvosi diagnosztikát és gyógyítási eljárásokat koncentrálják - tette hozzá az államtitkár. A pályázatok benyújtási határideje 50, illetve 60 nap, s a nyertesek még az idén megkapják a beruházáshoz kért összeget.
A sürgősségi ellátórendszer kiépítésére e hónap végén írják ki a négy pályázatot. Kereszty Éva, a minisztérium főcsoportfőnöke arról tájékoztatott, hogy kizárólag a komplett rendszerekre benyújtott pályaműveket fogadják el, amelyek összehangolják az orvosi ügyeleteket a kórházak sürgősségi osztályaival és a mentősökkel annak érdekében, hogy az ellátásra szoruló beteg azonnal a megfelelő helyre kerüljön.
Az alapellátásban az összevont háziorvosi ügyeleteket kívánják megteremteni. Átlagosan 25 ezer lakosra jutna egy, ám a demográfiai és a földrajzi helyzet miatt ettől eltérhetnek. A pályázóknak vagy a tulajdonos önkormányzatoknak 40 százalék önrészt kell biztosítaniuk, a többit a tárca állja. Szerencsés lenne a kistérségek településeinek összefogása és a mentőkkel közös diszpécserszolgálat kialakítása - mondta Kereszty Éva, s hozzátette: a Belügyminisztérium által kiírt kistérségi pályázatok is támogatják a központi ügyeletek kialakítását.
A másik pályázatot a kórházak sürgősségi osztályai és a regionális központok kialakítására, műszer- és eszközparkjuk kompletté tételére írják ki. Ezek lesznek a legjobban felszerelt, SO2 besorolású helyek, ahol az orvosi szakma valamennyi területét művelik. Szükség szerint 100-150 millió forintot is kaphatnak, ehhez 20 százalék önrész szükséges. Ezeket a drágán fenntartható osztályokat olyan intézményekben alakítanák ki, amelyekbe egy-egy ügyelet alatt ötvennél több beteget szállítanak, tervek szerint 10-12-nél nem kell több.
Már is működik 38 sürgősségi osztály a kórházakban, de színvonaluk különböző. (VG)


