BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszanyerte rangját a város

Nagymértékben átformálja Devecser képét, s befolyásolhatja annak jövőjét a települést elkerülő tervezett körgyűrű és a kétszintes vasúti átjáró kiépülése, valamint a város teljes belső szerkezetének átalakítása - nyilatkozta a polgármestersége első ciklusát töltő 54 éves városvezető, Holczinger László.

Még nincs tíz éve, hogy Devecser városi rangot kapott, mennyire segítette ez a cím a település további fejlődését?

A várossá válás többek között azt jelenti számunkra, hogy az évszázadok óta fontos kereskedelmi útvonalak s ma is jelentős közutak mentén elhelyezkedő, mind a négy égtáj irányából jól megközelíthető település egykori rangját sikerült visszaállítani.

Mennyire számít ma vonzó településnek Devecser?

Egyik nagy gondunk, hogy az értelmiségi fiatalok számára a megfelelő munkahelyek hiánya miatt nem vonzó a város. Az önkormányzat természetesen törekszik arra, hogy más területeken, így például az informatikai szektorban is megfelelő munkahelyek jöjjenek létre. Mindehhez természetesen megfelelő képzési hátteret kell kialakítanunk.

Milyen helyzetben van ma az önkormányzat, mekkora költségvetéssel gazdálkodnak, milyen bevételeik vannak, s ez mire elég?

Az idén a költségvetésünk 1,924 milliárd forint, ez a csaknem egymilliárdos csatornaberuházást is tartalmazza. Általában a fejlesztésre fordítható összeg éves szinten húszmillió forint. Ebből az intézményeink állagának szinten tartását sem tudjuk kielégítően biztosítani, ezért a pályázati rendszer adta lehetőségeket maximálisan igyekszünk kihasználni.

Van-e a városnak kijelölt iparterülete?

Egyrészt van egy nem önkormányzati tulajdonban lévő vállalkozói terület a 8-as fő közlekedési út mellett, és szeretnénk a jelenleg állami tulajdonban lévő egykori honvédség területét megkapni, amelyet ugyanilyen célra szeretnénk hasznosítani. A jelenlegi területen egyelőre raktározási célnak megfelelő létesítmények vannak, termelő vállalkozás nincs. Ezek letelepítéséről most folynak tárgyalások. A honvédségi terület nagysága mintegy 28 hektár, s kiépített az infrastruktúrája.

Mennyire fejlett jelenleg Devecser infrastruktúrája, akár a víz- és csatornahálózat kiépítettsége vagy az utak állapota?

Korábban a fejlődés egyik gátja volt Devecserben a csatornázottság hiánya, éppen ezért az elmúlt években jelentős beruházással sikerült megoldani a csatornázottság százszázalékos kiépítettségét. Az ehhez szükséges pénzekre benyújtott pályázatot 2003-ban nyertük el, és két év alatt teljesen elkészültek a munkák, az idei ősz végére pedig közútjaink helyreállítása is befejeződik. A csatornázás teljes beruházási költsége 948 millió forint volt, ennek húsz százalékát kellett az önkormányzatnak önrészként biztosítania. Hátralévő feladatunk még a felszíni csapadékvíz elvezetésének javítása, a többi infrastruktúra a lakosság rendelkezésére áll.

Mennyire megoldott a városban a hulladékgazdálkodás?

A városban az 1982-től működő szilárd hulladéklerakó betelt, ezért egy szerződés alapján az ajkai szeméttelepre szállítjuk a hulladékot. Új saját lerakó létesítését a környezetvédelmi előírások miatt nem lehetett megoldani, mivel a település jelentős ivóvízbázison helyezkedik el. Ugyanakkor a szelektívhulladék-gyűjtő szigetek kialakítására sikerült pályázati pénzt szereznünk, ennek összege mintegy hatmillió forint.

Egy bő év van hátra a mostani önkormányzati ciklusból, mi az, amit még ebben a ciklusban szeretne megvalósítani a településen?

Nagyon fontos feladatnak tartom a munkanélküliség visszaszorítását. Erre az egyik lehetőség az idősek otthonának megvalósítása, ahol mintegy 35 munkahelyet lehet majd teremteni. További tervünk, hogy az egykori honvédségi területen megkezdhesse tevékenységét egy elektromos berendezéseket szétszerelő üzem, amely már az induláskor legalább ötven dolgozónak biztosíthat munkát. Ennek a befektetője már megvan. A várakozásaink szerint ez jövőre megkezdheti munkáját. Ugyancsak tárgyalásokat folytatunk más befektetőkkel is. Mindemellett Devecser jövőjét nagymértékben meghatározza, ha megépül a várost elkerülő körgyűrű és a város belső úthálózatának felújítása. A tervek szerint a körgyűrűvel egy időben elkészül a kétszintes vasúti átjáró is. E beruházást követően a teljes település szerkezetét átformáljuk. Mindehhez természetesen szintén pályázati pénzek elnyerésére lesz szükségünk. Annyi már elmondható, hogy e beruházás szerepel a Veszprém megyei közútfejlesztési koncepcióban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.