Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Veres János pénzügyminiszter társaságában a múlt héten újból egyenként tárgyalt a miniszterekkel. Lapunk úgy tudja, lényegesen nem mozdult el a kormányfő korábbi álláspontja ezeken az egyeztetéseken. Itt véglegesítették a fejezeti számokat, s rögzítették azt is, hogy a működési változásokhoz milyen szabályokat kell módosítani. Több kormányzati tisztségviselő azt mondta: nincs szó szerkezetátalakító ügyekről, a változtatások leginkább karcsúsítást jelentenek. Batiz András kormányszóvivő tegnap annyit mondott: az emberek és a fejlesztés költségvetése lesz a jövő évi büdzsé, amely az igazság és a biztonság jegyében készült.
A rendes ügymenethez képest egy-két hónapos késéssel kezdődött el a jövő évi büdzsé elkészítése. Ennek magyarázata, hogy egy "átlagos" évben májusban már ismertek a következő évi adó- és járuléktörvény-változások - vagy legalábbis a kulcsszámok -, az idén azonban erről közel sem lehet beszélni, hiszen a koalíciónak nehezen sikerült megegyeznie az adójogszabályokban. A büdzsét megalapozó makropálya felvázolásával a legvégsőkig várt a Pénzügyminisztérium (PM), azzal indokolva ezt, a tervezéshez szükség van a legfrissebb gazdasági adatokra.
Az idén más metódusban készítették elő a költségvetést. A korábbi rend szerint a PM tervezte meg a büdzsét, tájékoztatta az adott lehetőségekről a minisztériumokat, majd egyeztetett azokkal, s a kormányfő mondta ki a végső szót a vitás ügyekben. Újdonság volt az is, hogy - az egyébként első költségvetését készítő - Gyurcsány Ferenc kormányfő a pénzügyminiszter társaságában egyenként egyeztetett minisztereivel, sőt, a tárcavezetők még a kormányüléseken sem tudták meg kollégáik költségvetési keretét. Ezzel kormánytisztviselők szerint azt akarták elérni, ne a nyilvánosság előtt folyjon a vita, s a lobbiérdekek is minél később szálljanak harcba.
A késést sikerült ledolgozni, hiszen a törvényben előírt határidőig, azaz augusztus végéig Veres János pénzügyminiszter a kormány elé benyújtotta a büdzsé tervezetét. A kabinet 4 százalékos GDP-növekedéssel, az ideihez hasonlóan 10-12 százalékos exportbővüléssel, valamint 6-8 százalékos beruházásélénküléssel, 2 százalékos inflációval számol, míg 3 százalékos reálkereset-dinamikát vár, és a tervek szerint a nyugdíjak vásárlóereje ennél valamivel nagyobb, 4 százalékkal haladhatja meg a 2005. évit.
Nem voltak könnyű helyzetben a tárcavezetők, hiszen a pénzügyminiszter kijelentése szerint az adócsomagból származó bevételkiesés és a konvergenciaprogramban vállalt hiánycsökkentés nyomán 300 milliárd forintos kiadásmérséklést kívántak "keresztülverni" rajtuk. Valójában még a sztrádaépítéssel kapcsolatos Eurostat-vélemény, valamint az azóta kiszivárgott információk figyelmen kívül hagyása nélkül is ennél lényegesen nagyobb, 500-800 milliárd forint megtakarításra lenne szükség a 2006-os 4,1 százalékos GDP-arányos hiánycél tartása érdekében. (A nyugdíjreform hatásával korrigált deficitszám 2,9 százalék.) Az EU statisztikai hivatalának mára várt nyilvános véleménye azonban még ennél is kedvezőtlenebb helyzetet teremthet a kormány számára, ezért kényszerülhet arra információink szerint a kormányfő, hogy az eddig tervezett hiánynál magasabb deficitcélt jelent be 2006-ra vonatkozóan. A kormányszóvivő tegnap ezzel kapcsolatban annyit közölt, hogy a hiány mértéke pénteken lesz nyilvános.
Eddig minimális információ szivárgott ki a jövő évi költségvetési törvényjavaslatból. Egy a Világgazdaság birtokába jutott korábbi pénzügyminisztériumi dokumentumból kiderül, jövőre összesen 150 milliárd forinttal kevesebb támogatást kaphatnak a központi költségvetési fejezetek, a helyi önkormányzatok és a társadalombiztosítási alapok az idei, az államháztartási tartalékkal csökkentett előirányzathoz képest. A harminckét központi költségvetési fejezet összesen 57 milliárd forinttal kevesebb apanázsra számíthat. A dokumentum alapján az EU-integrációs fejezet a mostani tétel két és félszeresét kaphatja. A helyi önkormányzatokra a 150 milliárdos mínuszból 88 milliárd "jut", azaz úgy tűnik, a jövő évi büdzsé legnagyobb vesztesei a helyhatóságok lesznek. A tb-alapok 5 milliárddal kevesebb támogatást kaphatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.