GDP-lassulást okoz az öregedés
A lakosság rohamos elöregedése közepette a fejlett államok nem pazarolhatják tovább azt az erőforrást, amelyet az idősebb dolgozók képviselnek - hangoztatja legújabb jelentésében az OECD. Ha nem változtatnak eddigi nyugdíjazási gyakorlatukon a fejlett államok, akkor az idős, inaktív személyeknek a dolgozók számához viszonyított aránya - a századfordulón kimutatott 38 százalékról - 2050-ig 70 százalék (Európában akár 100 százalék) fölé emelkedhet.
Ilyen teher mellett az egy főre jutó GDP növekedése alig 1,7 százalékra lassul, ez közel harmadával alacsonyabb az 1970- 2000 közötti időszakban kimutatott rátánál. Az OECD-tagországokban az 50-64 év közöttieknek csak mintegy 60 százaléka van állásban, szemben a 25-49 évesek körében mért 75 százalékkal. Általánosan jellemző, hogy sokan jóval a hivatalos nyudíjkorhatár elérése előtt nyugdíjba mennek.
Az OECD szerint az idősebb korosztályhoz tartozók elbocsátásának törvényekkel való megnehezítésével a tagországok a szándékolttal ellentétes hatást érnének el, mert hátráltatnák az ilyen korú munkavállalók felvételét. Hasonlóképpen, önmagában nincs értelme a nyugdíjkorhatár adminisztratív eszközökkel való emelésének, ezért ezt ki kell egészíteni az idősek foglalkoztatását bátorító pénzügyi intézkedésekkel. Kiterjedtebb mértékben kell folyamodni a rugalmas és részmunkaidős gyakorlathoz, a munkaadókat bátorítani kell a változatos korcsoportot tartalmazó dolgozói állomány kialakításában. A változásban jelentős feladat hárul magára az idősödő korosztályra, hogy állandó képzéssel és tanulással fenntartsa munkaképességét és viszonylagos versenyképességét - hangoztatja az OECD jelentése.
Elemzők szerint az OECD jelentéséből hiányolható az a világos mechanizmus, amellyel a nyugdíjkorhatárhoz közeledő munkavállalókat vagy munkanélkülieket egy csapásra vonzóvá lehetne tenni a vállalatok számára. Valahol az 55 éves kor tájékán az állam elkezdhetné mérsékelni a dolgozók utáni közterheket mindaddig, amíg - úgy 60-as évek derekán - a munkáltatói befizetések nullára csökkennének. Ezt követően még mindig maradna lehetőség arra, hogy valamilyen - például vállalati nyereségadó - kedvezménnyel akár több évre is ösztönözzék a munkáltatókat az idősebb korú munkavállalók megtartásában.
A sémát kiegészíthetné a későbbi visszavonulásnak nagyobb összegű nyugellátással való honorálása. Ennek révén - vélhetően az egyébként kifizetendő nyugdíjak töredéke fejében - lehetne hosszú évekig munkában tartani azokat, akiknek erre és az ehhez szükséges folyamatos önképzésre hajlamuk van.
