BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lendületesen fejlődő kereskedelmi kapcsolatok

A magyar-brit gazdasági, kereskedelmi, befektetői, idegenforgalmi kapcsolatok kiválóak, s lendületesen bővültek mind a magyar uniós csatlakozást megelőző években, mind pedig az azóta eltelt időben. Nagy-Britannia Magyarország 5. legjelentősebb kereskedelmi partnere s egyben jelentős aktívumtermelő relációja. A több mint ötszáz brit érdekeltségű vállalat - brit adatok szerint - eddig mintegy 2,5 milliárd euró működő tőkét hozott be az országba, főként a szolgáltató ágazatokba. Megjegyzendő azonban, hogy ez viszonylag csekély arány a 45 milliárd eurót meghaladó teljes magyar FDI-állományon belül. Ráadásul az Egyesült Királyság a világ legnagyobb tőkeexportőrei közé tartozik: az elmúlt 12 évben a világméretű FDI-kiáramlás 11,7 százalékát brit vállalatok külföldi befektetései adták. Van már némi magyar FDI is Nagy-Britanniában: ennek összege - ugyancsak brit kimutatás szerint - 13 millió euró, amelynek zömét a NABI befektetése teszi ki (a vállalat felvásárolta az Optare buszgyárat, részesedését azonban a közelmúltban eladta). Irodát, illetve képviseletet a Richter Gedeon, a Mirelite-Globus, az OTP működtet, s megtartotta jelenlétét a közelmúltban teljesen magyar tulajdonba került Eurogate fuvarozócég is.

Az Egyesült Királyság azon - viszonylag csekély számú - régebbi uniós tagállam közé tartozik, amelyek korlátozás nélkül megnyitották munkaerőpiacukat a csatlakozó országok munkavállalói előtt (számukra regisztrációs rendszert vezettek be). Tavaly év végéig 133 ezer kelet-közép-európai munkavállaló érkezett az országba, a magyarok csupán 3 százalékukat adták. A kiutazók egyébként többnyire alacsony szakképzettséget igénylő munkakörökben helyezkednek el - jegyzi meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium összegzése.

A kétoldalú forgalom az elmúlt néhány évben megduplázódott. A magyar kivitel szerkezete - a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően - elsősorban a magasabb feldolgozottságú termékek és a magasabb hozzáadott értéket produkáló iparágak - járműipar, elektronika, it és logisztikai központok - irányába tolódott el. A magyar exportban a gépek és berendezések részaránya meghaladja a 70, a feldolgozott termékeké pedig a 20 százalékot, a behozatalban 54, illetve 43 százalékos az arány. A forgalom nagy részét multinacionális, illetve brit tulajdonú vállalatok tevékenységéből származó (gyakran részegység-) szállítások adják. Tavaly a magyar kivitel 28,7 százalékkal (2,243 milliárd euróra), a behozatal 8,3 százalékkal (1,266 milliárdra) nőtt, aktívumunk 70 százalékkal (977 millió euróra) emelkedett. Ezzel az aktív egyenleget mutató piacok közül az első helyre került - jegyzi meg a Külügyminisztérium összegzése.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.