Túl hosszúak a nyári szabadságok
Európa versenyképességének javítására hivatkozva kétségbe vonta a hosszú nyári szabadságok létjogosultságát az Európai Bizottság versenyügyi biztosa - írja a Menedzsment Fórum. Neelie Kroes az Európai Parlament egyik bizottságának meghallgatásán azt mondta: manapság, amikor az Európai Unió komoly növekedési problémákkal küzd, Európa nem engedheti meg magának, hogy a szabadságok miatt nyáron három hónapig nem "működik". A biztos szerint az lenne a megoldás, ha a szabadságot nem egyszerre vennék ki a dolgozók, a nyári szünetet jobban "széthúznák". Az Európai Bizottság az utóbbi időben arra próbálja ösztönözni a tagországok kormányait, hogy csökkentsék a vállalkozások fejlődésének útjában álló bürokratikus akadályokat, valamint a szociális juttatásokat, mert ezzel kivédhetik az erősödő riválisok, elsősorban Kína és India támasztotta versenyt. A bizottság állásfoglalása szerint egyszerűsíteni kell az unió piacszabályozási mechanizmusát is. Ami a kérdés hazai vonatkozását illeti, Magyarországon a Nyugat-Európában megszokott egész hónapos gyárleállások ritkábbak. (Mfor.hu)


