Vízumkönnyítési ígéret Bushtól
Az Egyesült Államok új tervet dolgoz ki, amelynek célja megkönnyíteni és méltányossá tenni a magyarok amerikai vízumhoz jutását. A többi között ezt jelezte az amerikai elnök, amikor a Fehér Házban közel egy órára fogadta a magyar kormányfőt.
George W. Bush személyes közbenjárást is megígért Gyurcsány Ferencnek az ügyben.
A kormányküldöttség tagjai és magyar üzletemberek számos gazdasági-üzleti tárgyalást is bonyolítottak, Kóka János gazdasági miniszterrel az élükön. Konkrét eredményről is beszámolt lapunknak Garamhegyi Ábel, a GKM helyettes államtitkára: várhatóan már a héten aláírják a szerződést, amelynek értelmében a Zoltech tovább bővíti nyergesújfalui termelését, s ezzel pár év alatt hat-nyolcszáz fővel növeli dolgozói létszámát.
Kóka János pedig bejelentette: mintegy nyolcvanmilliárd forint értékű konkrét beruházást helyeztek kilátásba amerikai befektetők. Jelezte, köztük két nagy informatikai beruházás van. (Lapunk korábban úgy értesült, az IBM tervezi magyarországi érdekeltségeinek bővítését.) Amit már most lehet tudni, a General Electric és az Alcoa is több száz új munkahelyet teremtő beruházást fontolgat, s amerikai kockázatitőke-alapok is Magyarország felé fordultak.
Az USA egyébként a harmadik legnagyobb befektető a maga mintegy 9 milliárd dolláros állományával Magyarországon. Ám ha az amerikai érdekeltségű, más országokban bejegyzett vállalatok itteni invesztícióit is hozzáadjuk, akkor a második a sorban a tengerentúli ország. (NVZs)


