Megtört a 2004 közepe óta tartó trend: már nem nő a lakáspiacon lévő vállalkozások pesszimizmusa – a többi között erre az eredményre jutottak a GKI Gazdaságkutató Rt. munkatársai. Az idei év harmadik negyedéves budapesti ingatlanpiaci felmérése szerint az index értéke mínusz 21,7 százalék, ez közel 3 tized százalékpontos javulás az előző negyedévhez mérten. Az egy évvel ezelőtti bázishoz képest nem volt változás. Az index javulását nagyrészt a lakáspiacra, kisebb részt az irodapiacra vonatkozó részindexek növekedése eredményezte.
A felmérés szerint az ingatlanpiaci szereplők a fővárosi lakóingatlanok esetében 1,2 százalékos árcsökkenést, a többi szegmensben infláció körüli áremelkedést várnak a következő 12 hónapban. A lakóingatlanok árának 1,2 százalékos mérséklődését a használt lakások árának 2 százalékra becsült esése, és az új lakások árának 0-2 százalék körülire várt emelkedése adja.
A KSH adatai alapján Akar László, a GKI vezérigazgatója úgy vélekedett, hogy a lakásépítés túljutott a csúcsponton – emelte ki az MTI-Eco. Ez évre összesen 42 ezer új lakás átadására számítanak, ezt azonban jelentősen befolyásolhatja az áfacsökkentés. A kormányzati intézkedés miatt ugyanis többen jövő évre halaszthatják a vásárlást – mutatott rá Akar. A változtatás biztosan árcsökkenést okoz, de a hatás nem a következő év elején várható, hanem még az idén elkezdődhet, és akár háromnegyed évig húzódhat.
Évente 1800 budapesti lakást vásárolnak meg külföldi – elsősorban ír, brit, holland, spanyol és skandináv – magánszemélyek, a céges vásárlásokkal együtt a külföldi kézbe kerülő budapesti lakások száma a becslések szerint eléri az évi ötezret – jelentette ki Péter Ágnes, az Otthon Centrum külföldi ügyfeleket kiszolgáló részlegének vezetője egy budapesti konferencián. Új trend, hogy a külföldiek egyre gyakrabban vásárolnak interneten vagy telefonon keresztül lakást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.