Az osztrák befektetőktől féltik a Kelert?
Nem tudni, mi vagy ki áll annak hátterében, hogy hétfőn olyan törvénymódosító javaslatot fogadott el a parlament, amely meghiúsítja a tőzsde terveit. Annál is inkább érthetetlen az egész, mert eddig úgy tűnt, megvalósulhat az a stratégia, amit nemcsak a BÉT jelenlegi, többségben lévő osztrák tulajdonosai tettek magukévá, de a korábbi tulajdonosi kör is véghez akart vinni.
A stratégia ugyanis az volt, hogy egyesíteni kell a Budapesti Árutőzsdét és az Értéktőzsdét, az egyesült börze integrálná a Keler Rt.-t, az egész céget pedig nyilvánossá tennék és tőzsdére vinnék. A két börze egyesülése az idén végre megtörtént, novembertől a BÉT áruszekciója átvette a BÁT tevékenységét.
A Keler integrációja azonban csak úgy valósulhatna meg, ha az 53,33 százalékkal tulajdonos MNB eladná a tőzsdének a részesedését. Noha erre eddig megvolt a hajlandóság, a módosítás most törvényben rögzítené az állami tulajdonrészt az értéktárban. Jelenleg folyik ugyanis a parlamentben a tőkepiaci törvény módosítása, amelynek keretében az Európai Központi Bank (EKB) ajánlásának megfelelően 2008-ig szétválasztják a Keler értéktári és elszámolási tevékenységét, így azokat külön társaságokban kellene végezni. A módosításban azonban az szerepel, hogy a központi értéktárban a MNB-nek 50 százalék plusz egy szavazatnyi közvetlen tulajdonosi részesedéssel és befolyással kell rendelkeznie (VG, 2005. december 7.), tehát az értéktárban lévő részesedését nem adhatja el, noha az elszámolóházi részét értékesítheti. Igen ám, de éppen az értéktári tevékenység hozza a hasznot, míg az elszámolóházi veszteséges, így ez utóbbi önmagában nyilván nem vonzó egy befektető számára sem.
A Keler Rt.-t 1993-ban hozta létre a MNB 50, a BÉT 25 és a BÁT szintén 25 százalékos tulajdonrésszel. A 4,5 milliárd forintos jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje a nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerinti adatok szerint tavaly év végén 14,48 milliárd forint volt, és 2,256 milliárd forint adózott nyereséget ért el. Érthető, ha ez a jól jövedelmező társaság már többeknek is felkeltette az érdeklődését.
Mintegy két évvel ezelőtt pénzügyi befektetők – Aragó (Leisztinger Tamás), Cashline Értékpapír Rt., Baál Kft. (Korányi G. Tamás újságíró, befektető) – kezébe került a BÉT és a BÁT papírjainak többsége, ők ugyanis úgy gondolták az azt megelőző időszakban, hogy mélyen az értékén alul lehet tőzsdepapírokhoz jutni. Míg a börzék akkori tulajdonosai sorra váltak meg ezektől a részvényektől, a pénzügyi befektetők éppen a tőzsdék Kelerben lévő tulajdonrésze miatt gondolták úgy, hogy jó befektetés a tőzsderészvény. A terv az volt, hogy a BÉT, a BÁT és a Keler integrációjából létrejövő társaságot tőzsdére viszik, ők maguk pedig ekkor szállnak ki – megfelelő haszonnal – a befektetésből.
Meg is szavazta 2004 februárjában a BÉT a két tőzsde egyesülését, a BÁT Kelerben lévő részesedését pedig meg akarta vásárolni. És ekkor feküdt keresztbe az MNB az ügyletnek, ugyanis bár határidőn túl, de jelezte, hogy élni kíván elővásárlási jogával, és ő venné meg a BÁT kezében lévő Keler-papírok kétharmadát. (A piacon továbbra is tartja magát az a meggyőződés, politikai indíttatásból nem engedte Járai Zsigmond, hogy a szocialista kötődésű Leisztinger Tamás nyerjen az ügyleten. Egyébként a többi befektető sem ápolt túl jó viszonyt az MNB-vel.)
Noha bizonytalanságot okozott, hogy egyáltalán joga van-e ehhez az MNB-nek, a pénzügyi befektetők nem kívántak a hosszú pereskedés útjára lépni. Több helyen is felajánlották a tőzsdepapírjaikat, de egyedül a HVB kapott rajta. A HVB 2004 májusában megvásárolta a BÉT 50,2 százalékát és a BÁT 75,6 százalékát mintegy 8 milliárd forintért, és rögtön tovább is adta egy részét, így az ügylet végén a HVB-nek 25,2, az Erste Banknak 12,25 százalék lett a részesedése az értéktőzsdében. A Wiener Börse AG 14 százalékot, az Österreichische Kontrollbank 11, a Raiffeisen Bank pedig 6,4 százalékot vett, az osztrákok részesedése így elérte a 68 százalékot.
A tranzakció után a piac a tőzsde függetlenségéért aggódott – noha az addigi tulajdonosok addig nem sokat tettek érte –, az elmúlt idő viszont azt bizonyította, hogy a HVB-s Szalay-Berzeviczy Attila vezetésével a tőzsde önálló stratégiáját valósítja meg, amelynek része az is, hogy regionálisan együttműködik más börzékkel. (A konzorciumon belül az Erste Bank vezére, Andreas Treichl azonban szívesebben látna egyetlen regionális tőzsdét.)
A tulajdonosváltás után az osztrák konzorcium is magáévá tette a tőzsdék egyesülésének és a Keler integrációjának gondolatát, és úgy tűnt, az MNB-nek is megfelel az új helyzet. A jegybank még a tulajdonosváltás után megegyezett a HVB-vel, hogy megvesz a BÁT-tól 3,33 százaléknyi Keler-részvényt, míg a BÉT további 1,67 százalékhoz jut, így a végeredmény 53,34 százalék az MNB javára a tőzsdék 46,67 százalékával szemben. Ugyanakkor megállapodtak abban is, hogy a szavazati arányuk egyenlő, tehát a szindikátusi szerződés szerint nincs a jegybanknak önálló döntési joga. A kormány nyár elején úgy döntött, hogy az MNB-vel kötött megállapodás alapján az ÁPV Rt. értékesítse pályázaton a jegybank részesedését a Kelerben a legmagasabb árat kínáló szakmai befektetőnek. A tanácsadói pályázatot szeptemberben ki is írták, miközben a BÉT jelezte, hogy élni kíván majd elővásárlási jogával.
A folyamat tehát most megakadt, a módosítás szembemegy a kormányzat és a jegybank eddigi elképzeléseivel. Kérdés persze, hogy ha törvényi szabályozással is biztosítani lehetne az értéktári feladatok ellátását, és biztonsági elemeket is be lehetne építeni a jogszabályba az értéktár megszüntetése és harmadik félnek történő eladása ellen, akkor miért a törvényben rögzített állami részesedéssel kívánja fenntartani a kormányzat a kontrollt.
