BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A tét óriási: elosztó központot hoznának a kínaiak

A remények szerint a következő egy hónapban újabb kedvező fejlemények várhatók a magyar–kínai gazdasági kapcsolatok terén, beleértve annak a több száz millió dolláros projektnek a véglegesítését, amelynek megvalósulásával a világon Dubai után másodikként Magyarországon hoz létre Kína óriási kereskedelmi elosztó központot – nyilatkozta a Világgazdaságnak Huszty András, a magyar–kínai kapcsolatokért felelős kormánymegbízott. Huszty a múlt héten Pekingben tárgyalt, s mint mondta, a kínai márkák budapesti elosztó központjának létesítéséről szóló üzleti tárgyalások nagyon jól haladnak a kínai állami kereskedelemfejlesztő cég, a Genertech és a majdani központ alapjául szolgáló budapesti Ázsia Center és a China Mart tulajdonosai között.
A tét óriási: ilyen központ nincs egész Európában, s ha idejön, akkor a kínai kapcsolatfelvétel, kínai áruk vásárlása iránt érdeklődő európai vállalkozások első menetben Budapestre jöhetnének partner- és árukeresőbe, információgyűjtésbe. Őket is kiszolgálná a bemutatótermeket és képviseleti irodákat magában foglaló központ – vázolta. Ez az üzleti idegenforgalmat éppen úgy fellendítené, mint ahogy ezres nagyságrendben teremtene munkahelyeket.
Mostani tárgyalásain arról is szó volt, hogy hamarosan lehet üzleti osztály a Peking–Budapest járaton, amelyet a mostani heti három helyett napi sűrűségűvé tennének.
Teremtődhetnek lehetőségek a magyarok számára a többi között a sanghaji világkiállítás és a pekingi olimpia kapcsán is – sorolta. Az előbbivel kapcsolatban emlékeztetett: a tavaly aláírt emlékeztető értelmében Budapesten létesítik európai expoinformációs irodájukat. Folyamatosan hirdetik a világkiállítással és az olimpiával kapcsolatos pályázatokat, s az ITDH már elkezdte az ezeket tartalmazó információs fórumok kialakítását. (VG)

Kínai ajánlatok

>> kínai márkák budapesti kereskedelmi központja

>> a taszári repülőbázison európai kereskedelmi logisztikai központ

>> a budapesti László-kórház területén kínai orvosi centrum

>> a soroksári Molnár-szigeten lakópark

>> tőkéstársként részvétel a bérlakás-befektetési alapban


>> a taszári repülőbázison európai kereskedelmi logisztikai központ

>> a budapesti László-kórház területén kínai orvosi centrum

>> a soroksári Molnár-szigeten lakópark

>> tőkéstársként részvétel a bérlakás-befektetési alapban Magyarországon mintegy 3000 kínai alapítású cég működik, ezek túlnyomó többsége ruha- és cipőkereskedelemmel foglalkozó kisvállalat, illetve étterem. De több nagy kínai külkereskedelmi vállalat is létesített irodát Magyarországon. Adataik szerint a Magyarországon levő kínai befektetések értéke mintegy 120 millió dollár (ez nem tartalmazza a Bank of China befektetését). Egyre több kínai vállalat igyekszik gyártóbázist létrehozni nálunk (is) az uniós piacon való részesedés szerzése érdekében (példa erre a sárvári Hisense tévégyár). -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.